14. fejezet

Na, halihóóó
Ma újabb részt hoztam nektek, remélem tetszeni fog. Valamint, érdemes benézni a régi bejegyzésekhez is. Úgy döntöttem, csempészek beléjük egy kis életet, gifekket, képekket :)
 Jó olvasást!
Lara




 Nem sokra rá, felcsendül nemzetünk himnusza. Az egyre hangosodó dallam közben pedig lassan az égre úsznak a halottak arcképei. Az Első Körzetből Glimmer. A csodálatos szépségű lány, most meghalt, angyal lett, vagy talán ördög. Hiszen meghalt, és aki meghal, vagy a menyországba, vagy a pokolba kerül. Ő ölt. Kegyelenül végzett ki gyerekeket, akik nem voltak képesek megvédeni magukat. Talán ezért pokolra jut? Vagy ez nem számít, hiszen nem önszántából ölt? De ha nem jelentkezik önként, akkor nem kellett volna ölnie. Agyamban kavarogtak a gondolatok, összegabalyodtak, és nem akartak szétválni. Az zökkent ki, hogy feltűnt a Négyes lány a csillagos égbolton. Ma is kevesen haltak meg. Félő, hogy túl unalmasnak találják a játékot. Az égbolt elsötétedik, miután a kép szépen lassan elúszik.
 Csend telepszik az erdőre, de egy kis idő után tücskök ciripelése tölti be az addig néma erdőt. Némiképp megnyugtat, miel utálom a csendet, és kevésbé érzem magam egyedül. Gyűlölöm, ha egyedül kell lennem, olyan rossz érzés, mert nem szólhatok senkihez, nem kérhetek segítséget. Bár, itt inkább vagyok egyedül, mint bármelyik másik Kiválasztott közelébe. Még Katniss is nyugtalanít, pedig ő aztán tényleg nem ártana nekem. De honnan veszem ezt? Honnan gondolom, hogy nem lenne képes bántani? Talán a nővéremet látom benne, aki sosem volt, vagy egyszerűen, csak rájöttem, hogy aki önként jelentkezik a tizenkétéves húga helyett, az nem lenne képes bántani más gyereket, akinek szintén nem sok esélye van. Vagy szimplán naiv vagyok.
 Naivitás tőlem, hogy próbálok úgy bízni benne, hogy még egyszer se beszéltem vele. Csak megfigyeltem, de még így sem ismerem. Még is, bízok benne, és féltem. Féltem, hogy a következő pillanatban nehogy előjöjjön egy Hivatásos, vagy bármelyik Kiválasztott, és megölje. Hisz ebben a gyenge, és kiszolgáltatott állapotban simán megölnék, minden féle nehézség nélkül, még csak a saját életüket sem kell félteniük. 
 Erre a gondolatra megborzongok. Csak most kezdem el érezni, mennyire csípős, és hideg idő van. Fejemre húzom a kapucnit, és összegörnyedek annyira, amennyre csak lehetséges. Valahányszor lecsukom a szemem, erős késztetést érzek, hogy kinyissam. Nem tudok aludni, ráaadásul az sem segít, hogy a hőmérséklet egyre csak esik, és esik. Így nem tanácsos elaludni, a végén még megfagyok. És akkor viszlát remény, viszlát élet.
 Sose bírtam olyan jól a hideget. Elvégre, nálunk majdnem mindig jó az idő, nem vagyok hozzászokva ehhez a nagy hőmérséklet ingadozáshoz. Lábujjaimat már nem érzem, annyira vacogok. Fogaim folyamatosan összeekoccannak, kezemet már csak a zokni tarja melegen, de sem segít sokat. Behúzom a nyakam a kabátba, szinte semmim se látszik ki, és a kapucnit is jobban összehúzom. De ez sem segít. Elkezdem belehelni a kezemet, dörzsölgetem a karomat, mozgatom, körözgetek a lábammal, de semmi sem válik be. Muszáj mozognom ahhoz, hogy ne fagyjak meg, de semmi kedvem hozzá. Lehet, hogy inkább a fagyhalált választom, mint hogy most innen fel kelljen állnom. Félek, hogy Cato és a többiek erre járőröznek, hogy megtalálják Katnisst.
 Vajon Peetát elengedték, vagy megölték? Az utóbbit kétlem, hiszen akkor hallottam volna az ágyú dörgést, és az égen is ki lett volna vetítve. De, akkor mi történhetett? Kétlem, hogy büntetlenül megúszta azt, hogy segített Katnissnek, azt, hogy elküldte, pedig nagyon jól tudhatta, hogy Cato csak arra vár, hogy végezhessen vele. Kizárt, hogy ezt élve megússza. Ha esetleg sikerült elmenekülnie, akkor is megkeresik. Megkeresik, és megkínozzák. Tudom, jobban mondva érzem. A Hivatásosak már csak ilyenek.
 A hideg újra és újra végig fut a gerincemen, és sehogy sem tudok felmelegedni, szóval úgy döntök, hogy felkelek, és felkeresem Peetát. Hogy hogyan, azt magam sem tudom, de rá kell ébrednem, hogy ez is jobb, mint magányosan feküdni, és majd' halálra fagyni. Fáról fára ugrálva indulok vissza, a fához, amin korábban a fészek lógott alá, és ami két Hivatásos Kiválasztott halálát is jelentette. Ez a kis mozgás teljesen felmelegített, már le merem venni a zoknit a kezemről, és a kapucnit is a fejemről. Aztán, eszembe jutott, hogy aki kimelegedik, az hamar megfázhat, szóval inkább visszahelyezem a kapucnit a fejemre.

 Olyannyira lendületben vagyok, hogy észre sem veszem amikor ott vagyok, csak amikor elhagytam a fát, amin tanyáztam. Leugrok a földre, és körbenézek, nyomok után kutatva. A széttörött fészektől jobbra, a magas fűben, észreveszem a csapást, amin valaki - vagy valakik - elfutott. Nem bízok magamban, hogy elég gyorsan sikerülne felmásznom észrevétlenül egy fára veszélyhelyzetben, szóval már a lombkorona biztonságos takarásában követem a csapást. Egy ideig széles az ösvény, de egyre jobban keskenyedik, majd úgy jó száz méterre egy hatalmas körben szélesedik ki. mintha dulakodott volna valaki. Követem tovább az útvonalat, ami ezután ismét lekeskenyedik, és a fű teljesen lelapul. Talán már másztak?
 A fák kezdenek elfogyni, nyílt terep következik, barlangos, sziklás tájjal, amit egy folyó vág ketté. Így már kevésbé vagyok bátor, hisz bárki, bármikor megláthat. Egy lakot veszek észre, a folyótól nem messze, sántít egy kicsit, de különösebb problémát nem veszek észre rajta. De ki lehet ez?
 Innen, csak azt látom, hogy szőke - még sötétben, jó nagy távolságról is látni, a szőke tincseit - izmos, és...ennyi. Kezdem eszűkíteni magaman a jelöltek listáját. Hány szőke fiú van itt az Arénában, akikiknek ilyen széles és izmos válluk van? Kettő. Cato és, Peeta. Kizárt dolog, hogy Cato legyen az, hiszen nem mászkálna egyedül, főleg nem ilyen messze a szarutól Csak akkor mennek el onnan, ha vadásznak. Máskülönben esélytelen, hogy ne ott találjuk őket. Szóval Peetát is megtaláltam. Gratulálok Ruta, jó teljesítmény - mosolygok magamba. 
 Megmentem az egyik Tizenkettest a Hivatásosoktól, egy vadászdarázs fészekkel, majd megtalálok egy másik Tizenkettest, a folyónál. Az egyik Tizenkettesről jut eszembe... Felébredhetett már, vagy még minig eszméletlenül fekszik a földön? Esetleg él még egyáltalán? Visszaveszem az irányt. Valahogy Peeta sorsa kevésbé nyugtalanít, mint Katnissé. Peeta áruló,elárulta Katnisst, akkor is, ha most megmentette. Kit érdekel? Ha eleve nem állt volna be hozzájuk nem kellett volna megmentenie. Vagy... Azon kapom magam, hogy teljesen ingerült vagyok, és úgy ugrálok a fákon, mintha legalább ők tehetnének arról, hogy idekerültem. Pedig ez egyáltalán nem az ő hibájuk. Ráadásul, ők segítenek nekem elbújni, szóval tényleg gonosz dolog volt így bánni ezekkel a szerencsétlen növényekkel.
 Minket otthon mindig arra tanítottak, hogy védjük a fákat, a növényeket, hisz ők is érző lények. Lehet, hogy ezek, itt bent fele annyira sem igaziak, mint a kintiek, a szabályok ugyanúgy érvényesek rájuk is.
 Felettem megpillantok egy őrizetlenül hagyott madárfészket, kapok az alkalmon. Felnyújtózkodok a felettem levő ághoz, átvetem rajta a karom, felhúzom magam, lendülök, és már is rajta állok. Mindenzt, összességében körülbelül tíz másodperc alatt.
 A Tizenegyedikben díjjazzák, ha valaki gyors. Minél több gyümöcsöt szedünk a munkaidő végéig, annál több fizetést kapunk a hónap végén. Természetesen, ezt befolyásolja, az életkor, az, hogy állandóan dolgozol-e, vagy csak Aratáskor, és, hogy mennyire vagy szegény sorsú. Sajna, én két éve kezdtem el folyamatosan dolgozni, ez nem jelent semmi plussz jövedelmet. Minden gyereknek dolgoznia kell Aratáskor, öt éves kortól kezdve, mindnekinek tudnak munkát találni a békeőrök. Egyedül a beteg nem dolgozik, és aki vigyáz a betegre. Ha valaki ott hagyja az iskolát, annak kötlező munkába állnia. Ebből következik, hogy a legtöbben nem tanulnak, és inkább dolgoznak, hogy legyen pénzük. De, itt jön az, hogy Snow elnök megszabta, hogy minimum tízéves korig iskolaköteles a gyermek. Hogy olvasni, és írni teljesen meg tudjon tanulni. Na meg számolni, mert itt nem egy hátrány, ha tud az ember. Arról fogalmam sincs, hogy a többi Körzetbe hogy megy ez, hogy kötelező-e az iskola, vagy sem. Mivel nincs komunikáció a Körzetek között, érthető, hogy semmit sem tudunk egymásról. Egy felől ez jó: nem ismerjük az ellenfeleinket, kivéve a Körzettársunkat. Másfelől viszont... Ott van az a pici űr, amit sose tudsz meg, pedig majd megesz a kíváncsiság. Legalábbis, nálam így van. Igazi kíváncsi természet vagyok.
 Két tojás található a fészekben, amit úgy döntök a napkelti fényben megsütök. Lemászok a fáról, leteszem a tojásokat, és tüzifa után nézek. Miután szereztem, várok. Várok, hogy a nap felbukjon egy kicsit az égen. Így nem lesz feltűnő a füst. Próbálom úgy helyezni a tűzrakás helyszínét, hogy semmiképp ne a szabad ég alatt legyen. Remélem a dús lombkorna felfogja egy kicsit a füstöt. Elkezdem dörzsölni az egyik ágat, hogy pörögjön a kezembe, és egy kicsit lefele is nyomom közben, pont úgy, ahogy az oktatóm tanította. Nem tellik bele tíz perc, és elkezd füstölni. Majd szép lassan lángra lobban az egész. Egy hosszú botot veszek a kezembe, majd a tűzbe gurítom a tojásokat. Miután úgy gondolom, hogy megsűltek, kiszedem őket a bottal, eltaposom a tüzet. Hozzájuk szeretnék nyúlni, de amint megérintem az egyik héjját, el is kapom az ujjam. Megégette.
 Erről eszembe jutott az égés seb, és hogy innom kell, különben kiszáradok. Fejembe ismét éles nyilalást érzek, de nem törődök vele, sem a szomjúság érzettel. Inkább keresek egy nagy lapulevelet, és belecsomagolom a tojásokat. Felmászok a fára, és folytatom vissza felé az utamat, Katnisshez. Már a darázsfészeknél járok, amikor elálmosodok. Úgy csap meg az álom szele, mintha pofonvágott volna. Vissza kell érnem Katnisshez. Ha megbiznyosodok arról, hogy jól van, vagy esetleg már elment onnan, akkor nyugodtan mehetek amerre látok.
 Katniss azonban nem mozdult egy tapottat sem. Ugyanabban a gödörbe fekszik, ugyanabban a pozícióban. Semmi új, még a nyilali is ugyanott vannak. Vissza mászok a fára, az álom azonban most nem kerül el. Mire lecsukom a szemem, már alszok is.
 Kora délután ébredek, talán olyan egy óra körül lehet. Szomjas vagyok, de első gonolatom így is Katniss. Lenézek, és látom, hogy még mindi gnem mozdult meg. Lemászok, és egyedül légzése nyugtat meg, és az ágyú dörgés hiánya. Még nem halt meg.
 Bogyókat kell gyüjtenem, amivel csillapítani tudom az egyre gyötrő szomjúságot. Találtam szamócát - amiből jó sokat ettem - és valami gubós gyümölcsöt. Majd megesze a tojásokat is. Rengetegszer van olyan, hogy tudom az adott növénynek a jellemzőit, és, hogy ehető-e, de a neve nem ugrik be. Na, ez is ilyen. Megeszem, de így nyersen borzalmas íze van. Elteszem, hiszen lehet ha megsütöm jobb lesz.
A szaruhoz veszem az irányt. Azt csodálom, hogy még nem tévedtem el. Annyi helyen jártam már, és mindnek megjegyeztem az útvonalát. Jóval gyorsabban ugrálok, és mászok, mint általában, mert nem szeretnék a Bőségszaruhoz közel aludni. Valahogy iszonyogtat a gondolat.

13. fejezet

Hát, igeeen.
Ma hivatalosan is megkezdődött a szünet, mert elballagtam. Megkaptam a laptopot, ígymár akármior tudom hozni a részeket. Igyekszem bepótolni az elmaraást, de még mindig telón vannak a részek, és először erre egy worldot kéne tölteni. De sietek, addi is, itt egy újabb(rövidebb) fejezet. Nagyon nyögve nyelősen íródott meg ennyi is.
U.i.: Elértük a több mint 700 oldalmegjelenítést. Álmomban sem gondoltam volna. Köszönöm <3
Lara

 

Nem tudom milynen gyorsan esik le neki, hogy mit kéne tennie, de inkább elmegyek. Igen, agyam nem tud dűlőre jutni, hogy itt maradjon-e, vagy sem.

Most jelenleg a második mellett voksol.Visszafelé kezdek ugrálni, nesztelnül, nehog felkeltsem a Hivatásosak, vagy Peeta figyelmét.

Meg amúgy sem szeretnék darázscsípés áldozata lenni. Emlékszem, a gyümölcsösbe rengtegszer megcsíptek. Ott hagytak egy csomó fészet, még a Sötétség Napjai után is, és a mai napig szaporodtak. Léptem nyomon ilyen fészkekbe botlottunk. Amikor először láttam ilyen fészket, nem tudtam mi az, és inkább közelebbről megvizsgáltam. Pontosabban, megpróbáltam ledobni egy kővel, szerencsémre, éppen hogy eltalálta az ága amin lógott, és csak három kíváncsi darázs nézett ki magának. Mind megcsípett, legalább kétszer. Borzalmas halucinációk gyötörtek, nem lehetett eldönteni mi volt a valós, és mi nem.

Anya lekezelte valami növénnyel, és egy életre megtanultam, hogy vadászdarazsakkal nem szabad ujjat húzni. Azóta kerülöm a fészkeket, de a biztonság kedvéért mindig van nálam a csípésre való levél. Össze kell pépesíteni, és valami folyadékba feloldani. Azonnal ki szívja a fajdalmat a csípéből. Ezen emlékek hatására egy ideig teljesen biztos vagyok abba, hogy itt hagyom a lányt.

Ha túléli a támadást, amiben reménykedek, akkor segítenem kell neki. Megmutatom a levelet, legalábbis, jól látható helyre teszem, hogy elláthassa magát. Bár, amennyire megkedveltem, ezalatt a pár perc alatt, és amennyire sajnálom Peeta miatt, még ápolni is képes lennék. Jó száz méterre járhatok attól a fától, ahol Katniss tanyázik, vadászdarázs fészekkel a feje fölött. Elfekszem a fán, és elrágcsálom az összes kekszem. Minél többet eszem, annál éhesebb vagyok. Gyomrom nagyokat kordul, mire ráveszem magam, hogy egyek a lédús szamócából, amivel a szomjam is oltani tudom. Fejemben és kezemben égető, szúró fájdalom kezdett szétterjedni, pont ahol megégetett a tűz. Lüketet, és nem akar alábbhagyni. Az sem segít, hogy nem tudom bevinni a szervezetembe a megfelelő folyadékmennyiséget. Úgy döntök, nem számít mit hoz a holnap, inkább a mával törődök. Kiiszom a tömlőm felét, majd egy órával később a másk felét is magamba döntöm. Szemem folyamatosan leragad, nem bírom nyitva tartani. Átvetem az ágon a kötelet, majd megcsomózom a hasamnál.

  Az álom pillanatok alatt elnyom. A darázstámadásról álmodok, ahogy az összes Hivatásos (és Peeta) a földön fekve vonaglik, millió és millió bogár hemzseg rajtuk. Elmosolyodom a gondolatra, hogy egyből ennyien meghalnak. Az ágyúdörgés zene lesz a füleimnek. Gonosz dolog, de így érzem. Minden egyes halottal közelebb jutok a győzelemhez.

 Hajnalban kitörlöm szememből a csippáimat, és mosolyogva ébredek. Ez az álom, arcomra égette a vigyort. Ha visszamegyek megcsípetnek a darazsak? Testem és agyam nincsenek összhangban, mielőtt észérvekkel próbálnám meggyőzni, hogy maradnom kéne, azt veszem észre, hogy egyik fáról a másikra repülök.

 Kezemben az éjszaka folyamán teljesen megszűnt a fájdalom, ez jelentősen felgyorsít, viszont a nagyon úgy néz ki, hogy a fejemben nem akar szűnni a ismerős lüktetés. Megállok azon a fán, amiről kiszúrtam a fészket, és körbe pillantok. Az odalentiek egytől egyig alszanak, Katniss azonban nyugtalalnul forgatja fejét. Őt fürkészem, majd az ágra pillantok ami a fészket tartja. Alig, de még is látszik, ahol elkezdte elfűrészelni, ebből arra a következtetésre jutok, hogy megértette, amit mondani akartam.

 - Ruta - suttogta a nevemet alig halhatóan. Kibújok a lombsátor takarásából, úgy hogy mindeketten lássuk egymást. A darázsfészekre mutatok. Mi lesz már? - sugallja pillatásom. Ki fogunk futni az időből. Ha felébrednek, és észreveszik mit művelnek, biztos, hogy másik táborhely után néznek. Késével fűrészelő mozdulatot tesz maga elé. Bólintok. Elfordul, ekkor kihasználom az alkalmat, hogy lelépjek. Agyam, minden egyes dolgot mérlegelt közben, és rájöttem, hogy kockázatos itt tartózkodnom a fészek közvetlen közelébe. Ha arra a fajdalomra, a dudorra, és a halucinációkra gondolok...

 Nagy lendületet veszek, és három - négy fával odébb telepedek le. Szomjas vagyok, de nem tudok inni. Már nincs mit. Meglátok egy bogyós gyümölcsöt termő bokrot, néhány méterre tőlem. Lemászok, megvizsgálom, és rengeteget szedek belőle, olyan gyorsasággal, ahogy csak tudom. Nem kockáztathattam volna. De még is megtettem. Most az egyszer bátor voltam.

 De akkor nem, amikor ott hagytad- szid meg  lelkiismeretem, miközben a fa csúszós törzsén kapaszkodok fel, hihetetlen sebességgel.

 Nem hagytam ott.- vetem ellen.- Itt van tőlem pár méterre .

 Azonban a tudat, még mindig nem hagy nyugodni. Lakmározok a bogyóból, ami egy kicsit csillapítja ugyan a szomjam, de nyelvem akár a smirgli. Még mindig aljasnak érzem magam. Visszafogok menni, csak meg akarom várni, amí a darazsak biztos eltisztulnak a környékről. Vissza fogok menni, egyenlítni a számlát.

De mit akarok egyenlíteni?

Nem tartozom neki semmivel. Még is úgy érzem, hogy kötelességem segíteni neki. Sétálgatok, ide-oda ténfergek- kizárólag a fán. Nem mehetek le. Hallgatózok, hátha elhallik ide a kiáltozás, esetleg sikítás. Vagy az ágyúdörgés. De semmit se hallok az égvilágon. Egy madár dalol, tőlem jobbra. Rálövök a csúzlimmal, de hasztalan: nem tudom eltalálni. Mérgemben visszafele megyek, és nem érdeel semmi. Az sem, hogy lelökhette-e már a fészket. Egy ágon megcsúszok, és felhorzsolom a karom. Ugyanott, ahol vérzett nemrég. Szuper. Felszisszenek, de folytatom az utamat Katniss és a darazsak felé. Megszólal az ágyú. Csak egy dörrenés. Idő lőtt észrevették a darazsak? Netán meggondolta magát, és mégiscsak lemszott, hogy eltudjon szökni, de szerencsétlenségére pórul járt? Gyorsítom a tempómon, és csak akkor nyugszom meg, amikor látom Katnisst, ahogy Glimmertől próbálja elvenni az íjját. Glimmertől, a gyönyörű szőkeségtől, akinek vad, gonosz zöld szemeit irgyeltem. Aki megvetően pillantott rám, aki miatt sírtam. Aki most a felismerhetetlenségig eltorzult-már amennyit láttam belőle. Arcsontja feldagadt, szeme nem is látszott. Most már rájöttem, hogy nem jó dolog az irigység, hisz ha én lettem volna ő, akkor már meghaltam volna. Katniss egy sor ügyetlen próbálkozás után, elvette az íjat, és a tegezt tele nyilakkal, majd erőtlenül elhasalt a földre. A levegő zümmögéstől hangos, most mégis megtöri valami. Peeta rohan a lányhoz, dárdával a kezébe. Böködi, a dárda tompa felével, és kibál neki.

- Mi a fenét csináksz még itt? Meg vagy őrülve? Kelj fel! Kelj már fel!- legszivesebben én is odakiáltanék neki, de ugyebár, ezt nem tehetem. - Fuss! Fuss!

Nem telik bele egy perc, már úton is van, én pedig a nyomába szegődtem. lépten nyomon megbotlik mindenben, így nagyon le kell lassítanom hozzá. A következő pillanatban, szétterül a földön, és nem bír felállni. Vagy nem is akar.

Üvöltözik, úgy ahogy a torkán kifér, kezét lábát össze-vissza csapkodja maga körül, vagdalózik. Teste meg-meg vonaglik a földön, mégegyszer, utoljára, majd teljesen elnyugszik. Meggyőződöm, hogy nem követte senki, ami annyit jelent, hogy örülnézek. Megvizsgálom a földön fekvő lányt, egyből ki is szúrom a füle mögött éktelenkedő csípést. Égési seb tarkítja a vádliját, haja megperzselődött, ruhája szintén. Katniss Everdeen, a lány, aki majdnem tényleg lángra lobbant.

Megigazítom a nyilakat a tegezbe, tapintásuk hideg, és nyirkos. Az egyiken megpillantok egy vércseppet. Egy pecre megfordul a fejmebe, hogy letörlöm, de inkább levetem az ötletet. Ha ezzekkel megbírnk ölni valakit, tuti, hogy a lánnyal kezdeném. Aztán szép lassan kivégezném az összes kiválasztotat. Csak hogy fel sem tudom emelni, nem hogy használni...

Azért felkapom a tegezt a hátamra, majd az íjat a kezembe, de esélytelen hogy felajjzam. Szóval, szépen vissza helyezem a földön fekvő lány mellé, akinek az arca egyik pillanatról a másikra megvonaglik. Állkapcsa megfeszül, majd folyott kiáltások hagyják el a száját. Csak nehogy ide vonzza a többieket!

 A nap találja meg azt a csekély helyet, ahol meg tudná ciróatni a füvet, de nagy igykezete sikerrel jár. Itt ott betör a lombkoronán át, és felmelegít. Kitűrök egy izzadságtól nedves tincset a szememből. Napok óta nem fürödtem, és kibirhagtatlan egy érzés. A Körzetben sem tettük minden nap, de ott nem erőltettem meg magam ennyire. Egyenletesen szuszogok Katniss mellett, aki még midnig eszméletlen, de akárhányszor megmozdul, mindig futásra készen állok. Tudom, kába lesz a méregtől ,de akkor is... Nem kockáztatok.

 Milyen lehet önkéntesnek jelentkezni? De nem a Hivatásosakra gondolok, akik becsvágyból teszik mind ezt. Hanem arra, aki szertetből, és féltésből teszi kockára az életét. Szerette, és féltette a húgát, legalábbis, ebből ez derül ki. Vajon én is képes lettem volan megtenni? Arcomon alig látható könnycsepp gurul le, de inkább letörlöm, és elmosolyodok. A stúdióba mostanra felpezsdülhettt az élet. Kielemeznek mindent. Minden döntést, reakcót, bizonytlanságot. Bizonyára azt is, ahogy ide oda futkároztam a biztoság és a veszély között.

Eszembe jutott Glimmer arca, . Akárhogy igyekszem elfelejteni, ez visszavonhatatlanul beleégett a retinámba. A gyönyörű lány, kétszeresére daadt végtagokkal, és fejjel. Újra Katnissre pillantok. Ő túlélte, és a többiek is. Glimmeren, és valaki máson kívűl. Kicsit fokoztuk az izgalmat, ami azt jelenti, hogy egy darabig megnyugodhatunk.

Más már gondolkodás nélkül leszúrta volna Katnisst, de én nem vagyok más. Én ugyan az a kislány vagyok, mielőtt kiválasztottak volna. Nem bántok semmit. Az nem az én szerepem. Lehet hogy felébredése utén egyből szíven szúr a nyíllal, de legaláb úgy halhatok meg, hogy nem bántottam senkit.  Felpattanok, és elmegyek bogyókat szedni. Ezután megint próbálok madarat lőni, de nem sikerül. Újra éhség mardossa gyomromat, és tudom, hogy ez nem az a fajta éhség, amit pár bogyóval csillapíani tundék. A madár a fejem felett gúnyosan rákezd dalára, mintha csak bosszantani akarna. Mérgemben átfontam a mellkasomon a karomat, és visszasétáltam a lányhoz. Az ég kezdett sötétedni. Ami azt illeti, a Nap lebukása egyben az idő hülését is jelentette. Gondolkodás nélkül felmászom egy fára, felhúzom a tartalék zoknim, és várom, hogy megszólaljon a himnusz  halottak arcképével.

"Dizi"

Halihó :)
Most nem egy fejezetet hozok..
Sikerült felfejlődnöm arra a csodálatos szintre, hogy egy fejlécet helyezzek el az oldalon.
Korl Evelin munkája ez a gyönyörű fejléc, köszönöm szépen!
Igaz,még mindig hagy némi kivetni valót mind az elrendezése, mind az, hogy keservesen lassan ment, de büszke vagyok magamra, hogy sikerült :)
Lara

12. fejezet

Húha..azt hiszem, elérkezett az a fejezet, amit személy szerint a legjobban vártam. Hogy ti vártátok-e azt nem tudom. Node, akkor is itt van:
Lara

 

Kicsi, mélyen ülő szemeivel engem néz. Ajkaimba harapok, és még mindig sírok.
- Fussál. Érted? Menj innen, mindjárt visszajönnek. Tünés! - mutat a fák fele. Úgy rohanok ahogy a lábam bírja, be a sűrűbe. Csak akkor nyugszom meg egy kicsit, amikor alig száz méterre a szarutól egy fán csücsülök. Kinyitom a táskát, ezzel próbálom lecsillapítani, a fülemben folyamatosan doboló vért. Kötszer. Jód. Még két vizes tömlő. Kések, és egy csomag keksz.
Hirtelen dulakodásra leszek figyelmes. Innen hallani, hogy verekednek a szarunál, és aztán a  léptek erre közelednek. Kiveszem a jódot és a kekszet az újonnan szerzett táskából, és átteszem a régibe. Thresh fut elől, mögötte Cato, és az Első Körzet fiúja. Nem jut eszembe a neve.
Talán Thresh nagyobb hasznát veszi majd ezeknek a dolgoknak. Ledobom a táskát, és elfüytülöm a dalomat. Feljebb kapaszkodok az ágon, és megbújok a törzshöz közel, de úgy, hogy Thresh észrevehessen. A fecsegőposzáták azonnal rákezdenek a dallamra,  Thresh erre felkapja  a fejét, és meglát engem. Rögtön veszi az adást, szóval felkapja a kisméretű táskát, és tovább rohan. A Hivatásosak a nyomába.
Van egy olyan érzésem, hogy most engem mutatnak a kamerák. Magam sem tudom, mi értelme volt ennek. Megszerzek egy táskát,majd megszabadulok tőle? Semmi magyarázatot nem találok a viselkedésemre, szóval, inkább felhagyok a próbálkozással. A nap magasan jár az égen, csurog rólam a víz, és ez a kabát is kezd túlságosan meleg lenni. Leveszem, felakasztom az egyik ágra, de a biztonság kedvéért még kikötözöm a kötelemmel. Elhelyeszkedek az ágon, ami a legvastagabb ezen a fán, és nézelődök.
Ezt azonban hamar megunom, szóval a vízbe csepegtetek egy kis jódot, hogy tudjak inni. Amíg várom, hogy a jód hasson, addig megeszem az almámat, és kiszívom az egyik tojást. Nem tudok várni estéig, hogy megsüssem, mert a gyomrom még így is hatalmasakat kordul. Szóval, megeszek még egy almát, majd falatozom abból a csonthéjjas gyümölcsből, aminek nem tudom a nevét. Ez még mindig nem elég. Szervezetem gyenge, fehérjére lenne szüksége. De nem tudok szerezni. Szeretnék enni, valami olyan finomat, amit a Kapitóliumban adtak. De most egy nyulcombert is halat adnek. De hisz nekem van csúzlim! Felkapom a kabátom, elteszem a kötelet, majd iszok pár korty vizet. Majd, egyik fáról a másik fára ugrándozva útra kelek. Muszáj lesz lemennem egy kicsit. Köveket kell gyűjtenem, amiket kitudok lőni a csúzliból. Körbenézek, és miután meggyőződök arról, hogy biztonságos lemenni, lecsúszok a fa törzsén. Egy kiálló ág felhozsolja a karomat, mire felszisszenek. Au. Átkozom magam, amiért odaadtam a kötszert, de próbálok azzal a tudattal köveket gyűjteni, hogy az nem segített volna a fájdalmon. Egy cseppet sem. Most még is, ahogy folydogál a vér a kezemből, visszakívánkozom venni azt, amit odaadtam.
De abban a pillanatban, úgy éreztem, muszáj egyenlítenem a számlát.
Úgy èreztem, kötelességem neki segíteni, hisz ő is segített nekem. Egyszer azért, mert nem ölt meg, másodszor - rögtön az első segítség után - pedig figyelmeztetett a Hivatásosak közeledtére.
De miért futott el? Miért nem szállt velük harcba? Nyílván a túlerő miatt. De hát, háromszor erősebb, mint ők. Ahogy így gondolkodom, várom, hogy eldördüljön az ágyú. Várom, hogy esetleg Thresh visszatérjen, csurom véresen, de nem az övétől. Várom, hátha szövetséget kötne velem. De ki az, aki szövetséget kötne egy gyenge, tizenkét éves kislánnyal? A válaszom roppant egyszerű. Senki. Senki, akinek van egy csepp esze. Felszedtem annyi követ, amennyit csak birok, és a táskámba tenném. Ekkor megpillantom a maradék tojásokat, és a gyümölcsöket. Sürgősen el kell fogyasztanom valamit innen, mert nem férnek be  a kövek. Megeszem a maradék csonthéjjasomat, és egy almát. A tojásokat kiveszem, és a kövekre teszem vissza őket. Nagyon kicsi ez a táska.
A hőség elviselhetetlen. De ha leveszem a kabátomat, vinnem kell, és még lassabb leszek. Visszamenjek a szaruhoz, hátha van még ott valami? Nem. Veszélyes. Inkább, más irányba indulok. Visszamászom a fára és ugrálok, és mászok. És mászok, és ugrálok. A nap lassan bukik a felhők alá, és az alkonyati fényben itt az idő a sütésnek. Leugrok a földre, száraz gallyakat, és leveleket szedek. Egy kupacba halmozom őket, majd próbálom lángra lobbantani. Tíz perc keserves próbálkozás után, egy szikra hullott a levél és gally kupacra. Nem tudom eldönteni, hogyan süssem meg a tojást, így csak simán beledobom a tűzbe. Miután úgy veszem észre, hogy teljesen megsült, kiszedem, és lefejtem róla a héjját. Lassan megeszem, majd iszom rá. Úgy döntök, a többi tojás is megsütésre kerül, mert nagyon éhes vagyok. Olyannyira, hogy még gyümölcsöt is eszek utána.
Kiiszom a kulacsom felét, erre elkeseredek. Mi lesz ha elfogy a vizem? Tuti nem lesz még egy alkalmam megtölteni a szarunál. Eltaposom a tüzet, és visszamászok a fára. Még mindig nem sötétedett be teljesen, szóval, folytatom az utamat. Útközben, ha meglátok valami gyümölcs bokrot, vagy fát, akkor szedek. Például, amikor már bő egy kilóméterre járok a szarutól, mandula fát találok. Annyit szedek amennyit birok, jól megpakolom a táskámat, és indulok tovább. Amikor nagyon éhes leszek, falatozok a gyümölcsökből, vagy lehántom a fa kérgét az éles kövemmel. Legalább két órája folyamatosan menetelek, ugrándozok egyik fáról a másikra. Amikor megszólal a himnusz, zavart leszek, és félek. Egy képet se vetítettek az égre. Szóval, ma nem halt meg senki. Nagyot nyelek. Talán a nézők már is unalmasnak találják az adást? Még mindig megyek, nem állok meg. Egyedül akkor bizonytalanodom el, amikor már tényleg az orromig sem látok. Szóval, leülök, és várok.
Várok valameddig.
Szemem egyfolytában lecsukódik. Még nem alszok, de nincs erőm hozzákötözni magam a fához.
Nem tudom mennyit aludhattam, de azt tudom, hogy mindenem sajog. Kinyitom a szemem. Egy egész napot aludhattam? Már megint vörös az ég alja, mint alkonyatkor. Amikor lemegy a nap. Megtapogatom magam mellett a földet.
Leestem.
Ez nyilván választ ad arra a kérdésemre, hogy miért fáj minden egyes porcikám.
Mély levegőt veszek.
Csak most élesednek ki az érzékszerveim.
Csak most érzem, a füstöt.
Csak most hallom a lángnyelvek ropogását, ahogy a fákat nyaldossák.
Lángnyelvek? Óvatosan, még is gyorsan mozdítom előrefele a fejem. A tűz, egyre közeledik felém, és a tűz elől menekülő állatok is.
Miért fekszek még mindig? Felugrok, de gyorsan rájövök, hogy nem volt a legjobb ötlet, ugyanis elkezdek szédülni. Egy őz szalad el mellettem, és kishíjján fellök. Felkapaszkodok a fára, próbálok minél magasabbra mászni, hogy lássak a füsttől. A fákon gyorsabban mozgok, mint a földön. Futás az ágon, ugrás a következőre, mászás lajhár módra, átkapaszkodás. Ezt ismételgetem folyamatosan. A lángok megkezdték a folyamatos terjeszkedést, nem akarnak alább hagyni. Vadul köhögök, szívverésem vágtázik, csak úgy, mint az adrenalin a véremben. Jobb lesz, ha lemászom, ugyanis, a tűz, elérte a fát amin éppen állok. Ebben a pillanatban megrogy a fa, előre dől, mire lefejelem az egyik égő ágat. Felsikoltok a fájdalomtól, amit a fejemben érzek, de nem állhatok meg.
Lepördülök a fáról, és futok tovább. Út közben néha megbotlok, és folyamatosan köhögök a füsttől. Arcom elé rántom a pólómat, de ez volt a vesztem. Elesek egy kidölt fába. Átbucskázok rajta, és pörögve gurulok le egy dombon, egyszer a lábamat verem be, másszor a karomat. A fejemet is jócskán éri ütés.
Csoda, hogy eszméletemnél vagyok egyáltalán. A lejtő, fokozatosan megszűnik, de még mindig nem bírok felállni. Szédülök, homlokomba erős fájdalom nyilal, amikod végre abbamaradt a gurulás. Köhögök, nem tudok mit kezdeni a füsttel.
Legnagyobb meglepetésemre a tűz, nem terjed tovább. Nagy levegőt veszek, és elkúszok egy bokorig. Egy bokorig, ami takarást nyújthat. Megfogom a homlokom. Vér csillog a fejemen, és zilálva szedem a levegőt. Előszedem a tömlőmet, és egy levélre öntöm, amit aztán hozzányomok a fejemhez. Nem maradhatok itt sokáig. És az az átkozott ágyú még mindig nem akar eldördülni. Szóval, senki sem halt meg a tűzben. Már kezdek nyugodtabban viselkedni, de még mindig félek. A levél és a víz nem hat semmit. Hirtelem elfelejtettem azt is, hogy hol vagyok.
Szédülök.
A füst teljesen beszivárott a tudatomba, el akarja altatni az éberségem. De csak azért sem hagyom. Feltápászkodok, és elindulok. Arra, amerre jónak látom. Tébolyultan bolyongok ide-oda, miközben a tűz teljesen kialudt. Hasogat a fejem, talán füstmérgezést is kaptam.
Bár, nem tartózkodtam olyan sokáig a füstben,és a köhögési rohamok is folyamatosan csökkennek. Vizet iszok, és eszek, miközben a földön kell folytatnom utamat. Kiabálásra leszek figyelmes. Egyből felkapom a fejem,és egy fára kapaszkodok. Ráeszmélek, hogy a fáról való folyamatos leesés, nem fog jót tenni nekem, szóval kezdhetnék óvatosabb lenni. Jó magasra felhúzom magam, majd ott ugrálok, minél messzebb a hangtól. De követnek. Engem üldözhetnek? Á, nem hiszem, hisz nem is láthattak. Hát akkor kit? Feljebb mászom, és várok. Katniss tűnik fel a semmiből, és felmászik egy fára, alig tíz méterre tőlem. Nehezen mozog, a lábát, és a tenyerét is fájlalja, innen is látszik. Kényelmesen elhelyezkedik, mélázik egy kicsit, majd lekiált a fa alá gyűlt Hivatásosoknak.
- Hogy ityeg a fityeg odalent? - hangjából vidámság cseng, mire én is elmosolyodom. Most már kockázatos lenne odébb állni. Meghallhatják ahogy mozgok, mivel most nem megy valami fényesen a gyorsaság és a kecsesség.
- Egész jól. - a fejemet Catohoz fordítom, hogy lássam a reakcióit. Szerencse, hogy a szemem hibátlan, ugyanis így láthatom ledöbbent arcát. - És odafent?
- Kicsit meleg van. - veti oda Katniss. - Viszont sokkal jobb a levegő. Miért nem másztok fel ti is.
Cato mond valamit, azonban nem hallom. Túl halk. Összeráncolom a homlokom.
Úgy néz ki, nekem nem sikerül show-t csinálnom,de Katnissnek igen. Ezt látni akarom, de kockázatos lenne egy még megmozdulnom is. Szóval, hallgatom ahogy Glimmer Cato kezébe nyomja a nyilat, és az íjat. Megint motyognak valamit. Kishíján odakiáltok nekik, hogy beszéljenek már hangosabban. Aztán rájövök, hogy ez nem jó ötlet, de a biztonság kedvéért, ép tenyeremmel befogom a számat. Cato elkezd mászni. Már most látszik, hogy rosszul csinálja. Az ág megreccsen, és a földre zuhan. Széles mosolyra húzom a számat. Glimmer is megpróbálkozik a fára mászással. Hozzáteszem, neki sem megy túl fényesen, de legalább van annyi esze, hogy leugorjon, ha hallja a recsegést. Az íjal és nyílal való lelövés is sikertelennek bizonyul. Elfordulok, és várok. Magamban még mindig mosolygok, azon, ahogy Cato leesett. Ez bizonyítja, hogy nekik se megy minden könnyen.
Mennyi ideig kell még itt lennem? Nem lenne egyszerűbb, ha levetném magam, és önkéntesként jelentkeznék hullának?
Úgy legalább túl lennék ezen az egészen. Aztán eszembe jutnak a  testvéreim, akik számítanak rám. Anya.
És eszembe jutnak a kísérőm szavai. Küzdened kell. Muszáj. Érted? Ezek a szavak beleégtel a tudatomba. Ezek a szavak Leiyla szavai. Egy rekedtes hangra leszek figyelmes. Nem mondja olyan bátran, mint az eddigiek, de még is, hangosan hallatja hangját.
- Hagyjuk, had maradjon fenn a fán. Úgy sem tud hová menni. Majd reggel ellátjuk a baját - Peeta. Vajon segítségnek szánta, vagy tényleg végezni akar Katnissel? Egy körbe gyülnek a fa alatt, én pedig veszem a fáradtságot az alkonyati fényben, hogy lejjebb ereszkedjek a fán, és hangtalanul átugorjak a legközelebbihez. Majd annyira közel megyek a lányhoz, amennyire a fák engedik.
Meg persze, ki tudja nem-e lök le a fáról, amint meglát. Időközben az éjszakai állatok, megkezdik a műszakjukat.
A baglyok hangos huhogásba kezdenek, én pedig Katnisst fürkészem. Majd az égre nézek.
Ma sem halt meg senki. Félek, hogy a Játékmesterek unalmasnak találják a Viadal folyamatát. Bármikor elinduljat egy újabb természeti katasztrófa. Az égre nézek, de közben észreveszek egy fészket.
Egy darázs fészket. Elmosolyodok, ahogy lenézek a Hivatásosakra. És Peetára. Egyből felismertem, hogy ez nem sima darázs fészek. Ezek vadászdarazsak. Rövid ismertetőjük annyi, ez génmódosított rovarok, amit a Kapitóliumban "fejlesztettek" ki.
Csípése nagyon fájdalmas, halucinációkat okoz, nagy mennyiségben halálhoz is vezethet. Katnissre pillantok, és próbálok kibújni a fák takarásából. Szerencsémre éppen felém néz. Mikor leesett neki, hogy én vagyok, felfele mutatok.
Oda, ahol a fészek van.
Felnéz.
Majd rám, mintha tőlem várna tanácsot.
Piciny ujjaimmal a lefele bökök, a Hivatások felé.
Meg persze Peeta felé.

 

11. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Úgy gondolom, ebben a két napban jó időt zártam, ugyanis meg van a tizenegyedik fejezet, és félig a tizenkettedik. Erről jut eszembe. A tizenegyedik fejezet mire emlékeztetett? Naná, hogy a Tizenegyedik Körzetre. :D Na, de nem húzom az időt..Írjátok meg a véleményeteket komiba, én pedig megfogadom a tanácsokat. :)
Jó olvasást!
Lara

Peeta beállt a Hivatásosak közé. De miért?
Katniss... Katniss meghalhatott? Csak emiatt állhatott át. Hiszen...szerelmes belé. Szerelmes. Vagy hazudott? Képes volt hazudni az interjún? Nagyot csalódtam a srácba, szó se róla.
Elönt a méreg. Na, de nem az én dolgom. Egyre inkább Katniss sorsa èrdekel. Vajon meghalt a vérfürdőben? Kizárt ügyes, és okos. Csak nem ment bele a harcba. Vagy mégis? Ma este, megtudjuk, amikor a halottak arcát az égre vetítik. Alkonyodik, szóval nem kell sokat várnom. Szemem majdnem leragad, és kishíjján elalszom, de meg kell várnom, a Himnuszt.
Próbáljuk összegezni a történteket, hátha ezzel tisztábban látom a dogokat.
Ma hivatalosan is bekerültem az Éhezők Viadalába, azon belül is az Arénába. Találtam egy táskát.  Túléltem a vérfürdőt. A táskában rengeteg hasznos holmi volt. Találkoztam Hivatásosakkal, akikkel történetesen Peeta szövetségre lépett.
Ezeket összevéve, jó napot zártunk, ami igazából annyit tesz, hogy túléltem.
Gyomrom megkordul. Ne... Kénytelen leszek enni, nehogy felkeltse valaki figyelmét vadul morgó gyomrom hangja. Körbenézek, hogy lássam, biztos távolságba kerültek a Hivatásosak. Inkább, a velük ellenkező irányba indulok, és ugrálok egyik ágról a másikra. Kellő idő után leugrok a földre. Egy szamóca bokrot találok, de kétszer megvizsgálom, hogy biztos az-e. Miután illat, forma, méret, és szín után is meggyőződtem róla, bekaptam a számba. Isteni íz áradt szét a számban, és mivel később sem produkált semmilyen tünetet, tele tömtem vele a hasam, és beletettem a többit táskám egyik kis rekeszébe. A nap, már teljesen lemenőben volt, búvóhely után kell néznem. Félek az éjszakától, attól, hogy hideg lesz-e, és hogy lesz-e valami éjszakai állat, aki többekközt rám is vadászik. Remélem csak a többi Kiválasztottól kell tartanom. Vissza indulok az eredeti fámhoz, ahhoz, amin a Hivatásosak elől bújtam el. Ez egy nagyon szimpatikus fa, többek között azért, mert aki nem tud fára mászni, annak elég nehéz a feljutás. Útközben találok egy csonthéjjas gyümölcsöt termő fát, szóval megállok. Megvizsgálom. Emlékszem erre a gyümölcsre, az oktatóm mutatta, addig még sosem látta. Megízlelem. Nagyon finom, édeskés, de van egy pici keserű utóize. Egy tucatot szedek, aztán arra a következtetésre jutok, hogy tényleg vissza kell másznom a fámra. Odaszaladok, majd felkapaszkodok, és olyan magasra mászom, amennyire csak lehet, lehetőleg úgy, hogy lássam az eget, de én rejtve maradjak. A táskámat még mindig a kabátom alatt hagyom, de kiveszem belőle a vizestömlőt. Kortyolok egyet, majd visszateszem. Előveszem a kötelet, amit a csapdából szedtem,  majd átvetem a fa törzsén, és derekamnál hozzákötözöm magamat. Volt már olyan, hogy kint kellett aludni a gyümölcsösben, szóval nagyon jártas vagyok az ilyenben. A tartalék zoknit ráhúzom a kezemre, lábamon pedig betűröm a nadrágomat a másik zokniba, ami a lábamon van. A nyakamig felhúzok a zipzárt, majd a kapucnit is a fejemre veszem, és azt is összehúzom, épp csak annyira, hogy kilássak belőle,és levegőt kapjak. Megszólal a himnusz, és kivetitik az arcokat, alattuk a Körzetük számával. A lány a Harmadik Körzetből, a fiú, a Negyedik és az Ötödik Körzetből. A Hatodik és Hetedik Körzetből mindkét Kiválasztott életét vesztette. A Nyolcas fiú, és a Kilencedikből mindketten. Végül a lány a Tízedikből. Akkor ezek szerint Katniss túlélte. Meg persze Thresh, de effelől semmi kétségem nem volt. Hiszen erős, és okos, és bátor. Lefogadom, jó pár Kiválasztottat megölt. Ahogy gondolkodok, lassan álomba merülök.
Reggel egy madárszóra ébredek. Egészen közel szól hozzám. Ahogy kinyitom a szemem meglátom, hogy a hasamon pihen. És azt is, hogy még egyáltalán nincs reggel. Talán csak hajnal. De kipihent vagyok, szóval kikötözöm magamat, elteszem a kötelet, a zoknit, és élelemszerzési túrára indulok. Meg persze, vízszerzésire, mert egyre jobban szomjas vagyok, és egyre jobban fogy a víz.
Ha nincs  ez a zokni, talán már lefagytak volna a kezeim.
Belekortyolok egyet, és átugrok a következő ágra. Majd a következőre. Aztán, eszembe jut valami. A Hivatásosak, biztos elmentek már "vadászni".
Szóval, a bőségszarunál nincs őrszem. Nincs olyan Hivatásos, aki felcserélné az öldöklést az őrködésre. Visszafele veszem az irányt. Próbálok a leghangtalanabbul közlekedni, úgy, hogy ne csapjak egy kis zajt se. Igyekezetem sikerrel jár, ugyanis amikor megpillantom az Ötödik Körzet lány Kiválasztottját - nem sokkal a tisztás előtt, ahol a szaru van - megdermedek, és olyan mozdulatlan leszek, mint egy szobor. A Rókaképű épp csapdát állít, és hangosan bosszankodik. Ami azt illeti, a vártnál hangosabban. Ha a Hivatásosak itt lennének, már rég kiszúrták volna. De ezek szerint, nincsenek a közelben. Valami (vagy valaki) szétszedte a hurkos csapdáját, és ezt próbálja helyre hozni. Nem igazán megy neki, mivel az egyetlen kötelét, ami volt elvittem. Ledobja az egyik ágat ami a kezébe volt, és a szaru felé fut. Okos, és nem menne a vesztébe, ha nem lenne biztos abban, hogy nincsenek ott a Hivatásosak. De nincsenek, és valami csoda folytán megbízok benne. Követem, a fákon át, úgy ugrándozok két ág között mint egy mókus. Azonban, az utolsó ágon megcsúszok, és a földre zúgok. Egyenesen, egy bokorba, de szerencsére nem lett nagyobb  bajom, és a levelek tompították a zajt is. Viszont a karom rettenetesen sajog, pont erre estem. Odakúszom a rér széléig, eddig takar a sűrű lombsátor. A Rókaképű össze-vissza ugrálva megy közel a halomhoz, amit a Hivatásosak összeraktak. Fogalmam sincs miért. Elvesz innen egy kicsit, onnan egy keveset, nehogy feltűnjön nekik a csel. Végül megáll egy percre, és körbenéz. Gyorsan felkap egy kötelet, és vissza rohan az erdőbe ott, ahol kijött belőle. Eszeveszett rohanásba kezd. Én azonban, ha akarnék, se tudnék mozdulni innen. Olyan kényelmes ez a levélkupac alattam, és borzasztóan fáj a karom. Így nem tudok fára mászni. Esélytelen lenne, nem tudnék olyan gyorsan mozogni. Előveszem a táskám, és elkezdem majszolni a csonthéjjas gyümölcsöt. Nagyon finom, és úgy ahogy csillapítani tudom vele a szomjam, és az éhségemet is egyaránt.  Nem messze tőlem, megcsillan a fény egy tárgyon. Talán kés? Talán támogatók? Közelebb megyek, ám csalódottan forgatom a kezembe a kőszilánkot. Éles, de nem eléggé. Bár, ha jobban belegondolok...

A rét szélén van egy másik kő, odamászok, felveszem, és visszamegyek a helyemre. Csúsztatom egymáson a két követ, hogy kiélesegyjen az, amelyik már most is elég éles. A kezemben enyhül a fájdalom, ebből arra következtetek, hogy nem lett nagy baja, csak egy kis duzzanat éktelenkedik a karomon. Léptek zaja zökkent ki, és felkapom a fejem. Nagyon hangos nevetés. A Hivatásosak plussz egy emberrel térnek vissza. Ő a második, aki nem Hivatásos, még is csatlakozott hozzájuk. A Hármas fiú.
- Na ide figyelj! - kiáltja Cato a hármas fiúnak. - Örzöd ezt -mutat a halomra.- Ha valami szokatlant látsz, jelt adsz nekünk. Mi elmegyünk vadászni. - adja ki a parancsot, és a többi Hivatásossal el megy. Ez gyors volt. És nem vettek észre. Megtaláltam az új megfigyelő helyem. Innen látom őket, de ők nem látnak engem. Egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy kifutok, és elcsenek valamit, úgy mint a Rókaképű, de inkább elvetem az ötletet. Hiszen még mindig nem tudom,hogy miért ugrált össze-vissza, miért nem sétált egyenesen oda. Amíg erre nem jövök rá, kénytelen leszek innen megfigyelni az eseményeket.
A kövem, már pont olyan hegyes, hogy lehessen vele vágni.  Belecsúsztatom a táskámba, és óvatosan hátrálni kezdek a lombsátor takarásából. Egy ideig hátrafele araszolok, majd miután biztos vagyok a dolgomban, meg merek fordulni. Felkapaszkodok a fára, és amikor elég magasan vagyok, elkezdek visszafele menni. Lehántom a fa kérgét, és ebből is teszek a táskámba. Jobbra innen, észreveszek egy gyümölcs fát. Felcsillan nagy, barna szemem. Gyümölcsfa! Akkor tudok spórolni a vízzel. Az ág végébe mászok, és átugrok a legközelebbihez. Megszedem a táskám az almával. Egy madár csivitelésére leszek figyelmes. Biztos vagyok benne, hogy valamelyik kamera engem, és a mindenre elszánt arcomat mutatja.
Sose tennék ilyet, normál körülmények között, azonban most kénytelen leszek kilopni a madár fészkét. A madár, amint meglát, elrepül, őrizetlenül hagyva fészkét. Öt darab tojás van benne. Elmosolyodom. Ezt is a táskámba helyezem. Majd alkonyatkor megsütöm. Akkor nem olyan feltűnő a füst. Egész nap úton vagyok, megpróbálok vizet keresni, de nem találok egy kilóméteres körzetben egy cseppet se. Visszamegyek a szaruhoz, vagyis a rejtekhelyemhez. A hármas fiú,eltűnt fogalmam sincs hova mehetett. Megpillantottam egy kistáskát, ami nem volt a kupachoz téve. Vajon miért nem tették oda? Még egyszer utoljára körbepillantok, de a testem előbb cselekedik, mint hogy teljesen átgondoljam. A táskához iramodok, felkapom a hátamra, a másik táskámból kiveszem a tömlőt, egy pillanat alatt megtöltöm vízzel, és épp vissza indulnék
amikor, egy magas alak eltakarja a kilátást.  Folytott sikolyt hallatok, könnyek folynak az arcomon. Itt a vég. Azonban, amikor felnezek,egy kicsit megnyugszok.
- Thresh - remeg az ajkam. Vajon tényleg betartja az igéretét?

10 fejezet

Ahogy közeledek a végéhez (mert már igen csak a történet közepén járunk) kezdek rájönni, miért is halogatom az írást. Mert nem akarom SPOILER megölni Rutát. Nem akarom, hogy vége legyen a történetének. A könyv szerint már csak kb. 84 olya. oldal van, ahol Ruta él. Persze, ez itt még rövidebb lesz... Na, de hát amit elkezdtem, azt illik befejezni. Lássuk, az első Arénás fejezetet.
Lara

 

 

Megdöbbentség suhan át a közönségen, hangosan sóhajtoznak, Katnisst mutatja a kivetìtő.
Fülig pirult, zavarában lesüti a szemét, nem tud mit kezdeni a helyzettel.
Tudtam.
Tudtam, hogy Peeta többet érez iránta puszta szövetségesnél. Tudtam.
A fény a szemében,  ami mindig benne bujkált, miközben Katnisst nézte.
Büszke vagyok magamra, hogy így rájöttem. Viszont, most egy kicsi csalódás járja át a lelkemet. Sajnálom Peetát, hogy ilyen helyzetbe került, és sajnálom Katnisst, mert nem ő nem így érez. Vagy talan mégis? Nem lehet eldönteni, érzekmek ezrei harcolnak arcán, hogy melyiket is mutassa meg. Egyszer gonoszan néz, másszor mosoly fut át ajkain, harmadszor pedig fülig pirul.
Amikor végre vége az interjúnak, a lift fele megyek. Próbálok egy liftbe kerülni Threshhel és a stílustanácsadókkal, nehogy elkeveredjek. Szerencsére utolsóként préseltem be magamat az épp felfele induló liftbe. Hihetetlen, még mindig döbbent vagyok. Vajon a többieket is így sokkolta?
Úgy döntöttem, várok, hogy tényleg megtudjam az igazat. Lesz erre még időm. Vajon anyáék nézték az interjúkat?
Inkább azon gondolkodom, miközben a konyhaasztal fele libegek, hogy mindjárt az Arénába kerülök. Ez a gondolat elszomorít. Vajom Seeder, sokkal többet segített ebben az egy napban, mint Zarah, de úgy érzem, nem eleget.
Mi lenne ha nyernék? A mentoráltjaim motiválva éreznék magukat, hogy nekem ilyen fiatalon sikerült legyőznöm 23 sokkal idősebb gyereket? Hogy legyőztem a lehetetlent, hogy bebizonyítottam Snownak, hogy nincsenek lehetetlenek, és a saját fegyverét fordítottam ellene. Mert bennem élt a remény. Most azonban, szertefoszlik ez a kép, ugyanis rájövök, hogy a remény nem él bennem egy cseppet sem. Pedig ez az egyetlen dolog, ami erősebb tud lenni a félelemnél. De én nem vagyok erősebb, sem bátrabb. Nem fogok tudni nyerni. Megvacsorázom, bemegyek a szobámba, és kiülök az erkélyre.
Sajnálom, hogy ennek így kell végeződnie. Bár, egyrészről jó volt, hogy kihúztak. Ez a gondolat megmosolyogtat. Túl vagyok az Aratáson. Bizony, már nem kell éveket végigizgulni, már nem kell többször kivándorolni a hatalmas térre, már nem kell félelemben élnem.
És ez jó.
Talán az is jó, hogy ha meghalok. Nem tudnék mentorálni senkit. Szóval, ez igazából, a legpozitívabb oldalról nézve nem olyan rossz dolog. Sokkal jobb, mint ha Snow csak úgy találomra dobálna minket bombákkal. Egy kicsi reményt mégis hagyott, bármennyire is kegyetlen. Nem sokat, de egy halovány fényt még is látni annak a bizonyos alagút végén. Lezuhanyzom, es lefekszem aludni. Holnap hosszú napom lesz.
Reggel felébredek, nem tudok mit kezdeni magammal.
Félek.
Akarva akaratlanul is újra eszembe jutnak az eddigi Arénák, és a különféle halálok. Akárhogy is megbeszéltem magammal, hogy nem kell félnem, a halál jobb lesz mint az élet, akkor sem tudok hinni magamnak. Mielőtt felszáll a légpárnás,  megölelgetem mentorom, és a kísérőmet.
- Köszönök mindent -pityergek, majd a légpárnásba terelnek. Egy békőr elrántja a karomat, és belefecskendez valamit. Arra sincs időm, hogy megkérdezzem mi az. Szerencsére, Katniss bátrabb, és megkérdezi a nőtöl hogy mi ez.
- Nyomkövető - válaszolja egyhangúan a nő. Csendben ülünk, és várjuk azt amire eddig készültünk. Várjuk, ami eldöntheti a sorsunk. A Viadalt várjuk. Seeder utolsó tanácsa az volt, hogy ne maradjak a Bőségszarunál. Fussak minél messzebb, annyira gyorsan ahogy tudok. És másszak minél gyorsabban a fára. A légpárnás leszáll, és a katakombákba vezetnek.
Keyla vár rám, türelmetlenül, és elkeseredetten.
- Újabb gyerek megy  a halálba. - suttogja. - Igyál, vagy egyél valamit. Muszáj lesz. Nem sokára semmid sem lesz.
- Rendben. - megiszom a pohár vizet amit a kezembe nyom, és megpróbálok leeröltetni valami darabosat, de a torkomon nem akar lecsúszni. Szóval, felhagyok a próbálkozással.
Kelya rámadja a kabátot, ami sokkal nagyobb, mint amekkora kéne nekem. Nem baj. Ha fázok, akár be is tudok vele takarózni. Nem szólunk egymáshoz, de kezd idegesíteni a csend.
Nem akarok gondolkodni, arról, hogy hova kerülök. Egyszer csak, megszólal egy hang. Arra invitál minket, hogy szálljunk be leereszkedő üveghengerbe.
Nem. Nem. Nem.
Keyla átölel. Egy hajszál választ el az idegösszeroppanástól.
- Sok sikert. - majd ráállok a kör alakú fémlapra. Ebben a másodpercben, egy henger rámcsukódik, elzárva előlem az egyetlen utat ami a  meneküléshez vezet.
Végem.
Ekkor a gyomrom egy hatalmasat szaltózik, és elfog a hányinger. Fejem lüktet, és nem tudok mit kezdeni magammal. Tényleg nincs visszaút. Mi lett volna, ha esetleg nem szállok be? Észreveszik? Biztosan. A lap elkezd emelkedni, mire ösztönösen elkezdek lehajolni, hátha van egy rés amin kijuthatok. De nincs.
Nincs menekvés.
Félek.
Egyre feljebb, és feljebb kerülök, közelebb és közelebb a végzezemhez.
A nap, elvakít, és nem tudok vele mit kezdeni, hozzá kell szoknom a fényhez. Fenyő illatát hozza a szél, ami egy kicsit biztonsággal tölt el. Vannak fák.
Ahogy felérek, körbe pillantok. Először a mellettem lévő Kiválasztottakat nézem meg magamnak. Ne! Glimmer áll a  jobbomon.
Arra nem mehetek, ő túl veszélyes. Bal oldalamon, a Negyedik Körzet fiú Kivalasztotja áll, látszólag ő is megszeppenve.
- Hölgyeim és uraim, kezdődjék hát a hetvennegyedik Viadal! - hallatszik Claudius Templesmith hangja. Elindul a visszaszámlálás. Egy percem van, hogy eldöntsem mit tegyek. Hatvan másodpercig nem léphetek le innen, különben széttép egy taposó akna.
Kegyetlen halál de gyors. Bár, így nem tudom véghez vinni a tervem, miszerint nagyon nagy show-t csinálok a halálom előtt.
Már csak 45 másodperc. A bőségszaru messze van innen, de nem is állt szándékomban a közelébe menni. Az nem az én terepem. Mögöttem fák vannak, előttem egy üres rét, hatalmas fűvel, amibe talán el is vesznék.  Szereznem kéne valamit. Valamit, ami hasznos. Kitudja meddig nem lesz esélyem vizet, vagy élelmet szerezni? Hátha az egyik táskába van. Nem messze tőlem, talán egy méterre, megpillantok egy kistáskát. Nem nagy, egy pici válltáska. Vagy hátizsák? Innen nem igazán látni, mert egy nagy kő rá van ejtve. Nem lehetnek túl értekések azok, amik benne vannak,hiszen akkor lözelebb tették volna a szaruhoz. 15 másodperc. Fussak, vagy megszerezzem? Nincs messze. Menni fog. Csak egy méter, legördítem a követ, és itt se vagyok. A szerencse, hogy a bal oldalon van, nem Glimer fele.
10,9,8,7,6,...5...4...3...2...1....
Megszólal a gong. Villámgyorsasággal rugaszkodok el a fémlapról, le a puha fűbe. Körülöttem mindenki öli egymást, vagyis a Hivatásosak a többieket.  Fél percig szenvedek a kő elgurításával, majd felkapom a táskát, és az erdőbe szaladok. Csak szaladnék, ugyanis megbotlom egy hullában. Egy kiesett Kiválasztottban. Nagy levegőt veszek, felállok, és akaratlanul ránézek az arcára. Sajnos, vagy nem sajnos, nem ismerem fel az arcát, de a szájából kibuggyanó vér látványa örökre az elmémbe vésődött. Tovább futok,  amennyire gyorsan csak tudok. Ahogy a lábam bírja. Sorra hagyom magam mögött a fákat, gyakran hátrapillantok, nem követ-e valaki. Kezdek fáradni, szóval amikor úgy érzem, kellő távolságra vagyok a Vérfürdő helyszínétől, átvetem vállamon a táskát, és felkapaszkodom a mellettem levő fára. A törzse nem csúszik, pont jó az elrendezése. Olyan mint az igaziaknak. Minél magasabbra mászom, annál biztsonságosabb helyen leszek. Az első villás elágazás tíz méterre van a földtől. Röpke egy perc alatt felérek, és próbálom lenyugtatni szapora szívverésemet. Túléltem a vérfürdőt. El sem hiszem. Hátravetem a fejemet, és megpróbálok nyugodt lenni, de ez ilyen körülmények közt lehetetlen. Gyorsan veszem a levegőt, már már lihegek. De ezt nem szabad. Innentől én vagyok az űzött vad, akinek a hallgatás, és a rejtőzködés a legjobb taktikája. Leveszem magamról a táskát, és megnézem mi van benne, mert innen is hamar tovább kell állnom.
Egy zokni. Egy jó puha, meleg, vastag zokni. Vajon hideg lesz az éjszaka? Az ölembe helyezem a zoknit, óvatosan, nehogy leessen a földre. Még csak az kéne. Ha lemászok, lehet meglát valaki. Nézzük, mi van még itt.
Egy tömlő. Bőrből. Felkapom, és kinyitom. Megszagolom, nehogy trükközzenek valamit a Játékmesterek, de nem érzem az illatát, szóval óvatosan belekortyolok.
Víz. Visszacsavarom a tetejét, ugyanis be kell osztanom. Nem kaptam semmit, amivel fertőtleníteni tudom majd a vizet. Nem szeretnék fertőzés áldozata lenni, és amúgy sem vagyok szomjas.
A táska tartalma még egy csúzli, ami nagyon jól fog jönni. Jó, nem egy parittya, de ezzel is lehet hatástalanítani az ellenséget. Boldog vagyok, ezzel egészen jól elleszek addig a bizonyos napig. Mindent visszateszek a táskába, majd leveszem a kabátom.
Tarisznyám a vállamra akasztom, és erre veszem rá a bélelt kabátot. Viszont kifordítva. A pásztorokra gondoltam, és azokra az emberekre akik a gyümölcsösnél őrködnek. Este hideg szokott lenni nálunk, napközbe pedig meleg. A suba, amit viselnek, este fűt, reggel hűt. Szuper, ez így jó lesz.
Átmászom a fa túloldalára, és átugrándozom a legközelebb eső ágakra. Ekkor megszólal egy ágyú. Megdermedek. Egy...Kettő...Tizenegy. Tizenegyen haltak meg. Végeztem egy gyors fejszámlálást - ami valjuk be, nem volt nehéz - és az az eredmény jött ki, hogy tizenhárman maradtunk még életben.
A tizenegyes szám, rengeteg mindent eszembe juttat, miközben a legközelebbi fára ugrok át. Tizenegyes Körzet.
Tizenegy pont.
Ginny tizenegy éves.
Tizenegy évesen még boldogok a gyerekek.
Az utolsó év, amikor nem kell részt venni az Aratáson.
Megborzongok. Nem tudom mennyire vagyok távol a szarutól, de kezdek elfáradni. Nem sikerült annyi felesleget felszedni, hogy a rohanos kalória csökkenést bírjam. Kénytelen vagyok megállni. A fa, amin épp állok, és pihenek, majd' ötven méter magas. Jelenleg még mindig a tíz méter körüli magasságon vagyok.Ha felmászok, talán ellátok valameddig. Talán meg tudom állapítani azt, hogy hol vagyok, és merre tartok. Mindenképp pihennem kell egy kicsit, mielőtt nekilátok a mászásnak, mert egy rossz mozdulat.... és végem. Röpke öt perc után meggondolom magam, és felnézek. Óvatosan kapaszkodom meg a fa kiálló, vékony ágaiba, és kinövéseibe, szinte teljesen hozzá paszírozom magamat a kemény és érdes törzséhez.
Minden zöld. Itt, minden egyes dolog zöld és barna, ami nagyon megnehezíti a tájékozódást. Eddig mindenhol bokrokat és fákat láttam, sehol semmi változatosság. Már majdnem a fa tetején járok. Belekapaszkodok egy vastag ágba, és fellendítem magam. Óvatosan kiegyensúlyozok az ág végére, oda amihez a legközelebb van a felső ág. Ilyen gallyat még nem is láttam, ami a fa törzséhez képest lefele nő. Átkarolom, és felhúzódzkodok, majd tovább mászok. Nagyokat lihegek közben. Amikor ismét a törzs közelében vagyok, kiveszem a tömlőmet, és nagyot kortyolok a vízből. Nem ihatok sokat. Be kell osztanom. 
Sikerült annyira magasra másznom, hogy rálátok a szarura. Körülbelül ötszáz méterre lehetek tőle, ami arról árulkodik, hogy elég lassan haladok. De nem áll szándékomban nagyon eltávolodni innen. Szeretném folytatni a megfigyelő szerepét. Ilyen magasan egy részről biztonság érzet tölt el, másrészről egy cseppet sem vagyok megnyugodva. Ha itt elalszok, akkor egy rossz mozdulattal leeshetek, talán épp egy Kiválasztott lába elé. Lejjebb ereszkedek, és itt is körbe pillantok. Meglátok egy csapdát, amit kötéllel rögzítettek fel egy fára. Hurkos csapda, ami egy Kiválasztott műve lehet. Óvatosan leszedem a kötelet, tönkre téve ezzel valakinek a művét.
Mázli, hogy a lopást itt nem bűntetik. Bár ennél jobban megbüntetni? Nem hiszem, hogy nagyon lehet. Most a talajon maradok, és futok arra, amerre az előbb tartottam. Lényegesen egyszerűbb a földön közlekedni, mint az ágakon, bár sokkal veszélyesebb is. Hangokat hallok. Szívverésem fokozatosan erősödik, bepánikolok. Egy fa mögé húzódok. Nem látok semmit, amibe megtudnék kapaszkodni. Egyedül a vastag törzse. Szerencse, hogy ilyen pici és vékony vagyok, különben már rég észre vettek volna.
- Cato! -kiállt egy lány. Nem merek kinézni, de nagyon ilyesztő a hangja. Megpillantok egy ágkezdeményt, fél méterrel a fejem felett. Felnyújtózkodom, és felhúzom magam, annyira amennyire csak tudom. Felállok rá, és szorosan kapaszkodok a törzsébe. A léptek közelebb értek. Négy ember lépéseit hallom.
Vagy ötét? Hatét?
Valahogy így. Ha minden igaz, hat Hivatásos Kiválasztott van, és ha mind túlélte, akkor mind szövetségre léptek. Beszélgetnek, nem zavartatják magukat. Emlékszem, Thresh egy fél szóval említette, hogy hívták magukhoz, de ő nem kért belőle. Inkább folytatta a magányoskodást. Erről eszembe jut, hogy vajon Thresh még életben van?
Aztán rájövök, hogy nem a legjobb helyen kezdtem el gondolkodni, ugyanis épp egy csapat Hivatásos tart felém. Ugrok egyet a vékony ágkezdeményen, minél magasabban legyek, amikor rámtalálnak. Felcsimpaszkodok, magasabbra és magasabbra húzom magam.
Meghozta a  gyümölcsét a sok gyümölcs szedés, ugyanis a következő percben, amikor a Hivatásosak a fámhoz érnek, már fent csücsülök egy V elágazásban, és az egyik ág pont kitakar. A ruhám beleolvad a környezetbe, nem látszódok. Amint megpillantom őket, eláll a lélegzetem.
Konkrétan, szó szerint elfelejtek levegőt venni. Akiket látok, nem más mint Cato, Clove, Glimmer, Marvel, a Negyedik Körzet női kiválasztottja, és...
És...
....Peeta.

9. fejezet

Egy nap késéssel, de újra itt vagyok, megtudjatjátok Ruta élettörténetének következő fejezetet. Csatlakozzatok a facebook csoportunkhoz:
https://m.facebook.com/groups/817561534994269?ref=bookmark
Jó olvasást!
Lara

Reggel későn kelek, nem csinálok semmit egészen az ebédig. Megeszem azt amit elém raknak, nem is figyelem, hogy mit, csak gyorsan kapkodom a kanalat a számhoz. A főfogást szintén megeszem, majd belakmározom a desszertet is. 
Leiyla elküld fürdeni, mondván, hogy mindjárt itt lesznek a stylistok, és elkezdenek kicicomázni. Így hát engedelmesen felállok az asztaltól, és elugrándozok a fürdőszobámba. Nagyon jó kedvem van. Megengedem a vizet, és élvezem, ahogy lágyan mossa a testem. Körülbelül négy percig tartózkodhatok bent, amikor benyit Kék haj, háta mögött a többiekkel. Elszégelem magam, de aztán rájövök, hogy nincs takargatni valóm, és már láttak meztelenül. A Nő megharapja ajkait, amit most korall színűre festett, majd babrálni kezd a parókájával. Zöld haj elégedetten sóhajt. Egész régen láttak,és azóta rengeteget változtam. Szemem alá nagyobb karikák éktelenkedtek, de legalább az arcom nem beesett. Hozzám lépnek, és a Nő bekeni az arcomat egy sárgás színű krémmel. Amíg az rajtam van, valami másféle kencét vesz elő, és a kezemet krémezi. Innentől kezdve nem figyelek, inkább becsukom a szememet, mert mindig ugyanaz a dolgok menete. Csak nem elalszok, szóval inkább kinyitom. Már majdnem meg vannak velem. Villámgyorsan dolgoznak, nem hibáznak egyszer sem. Amikro kész a végeredmény, a tükör elé lökdösnek. Nem tettek rám sok sminket, próbálták hangsúlyozni a kislányosságomat. Kelya beront a fürdőbe, és végig pillant rajtam, majd ezt mondja:
- Csodás. Viszonylag. Itt a ruha. - nem hallottam én ezt már tőle valamikor? Belebújtat a ruhába, hasonló az anyaga, mint amit a nyitóünnepségen viseltem. Az egész alakos tükör elé vezetnek, és  ahogy végig pillamtok magamon, elkerekedik a szám. Tédig érő, fehér selyemfátyol ruha, kis szárnyakkal a hátán. Enyhén csillog az anyaga, és mintha vibrálna a szárny, valami fehér portól. Olyan vagyok mint egy angyal. Megfordulok, és megvizsgálom a szárnyaimat. Aranyosak, és mesébeillőek. Elégedetten nyugtázom, hogy szép munkát végeztek, és büszke vagyok rájuk. Lehet, hogy sokat köszönhetek még nekik.
*
A színpad előtt állunk. Fel kell vonulmom a többi Kiválasztottal. Köztük Threshel a Körzettársammal. A szokásosnál is komorabb, és úgy tudom Chaffel úgy beszélték meg, hogy a  " mogorva gyilkológép" stílust képviseli. Végig pillantok a többi Kiválasztotton. Legtöbbön látszik az idegesség, csak pár olyan van, aki rezzenés telen arccal képes végig várni, amíg felléphetünk a színpadra. Én azoknak a csoportjához tartozom, akik nyugodtan várják az Ő idejüket. Megpillantom Clove-t és Glimmert, akik egymással cseverésznek. Irigylem őket. Glimmer olyan gyönyörű, Clove pedig egy beteg pszihopata. És a győzelemhez ezek mind kellenek.
Bárcsak ilyen lehetnék. A következő pillanatban tekintetem egy másik lányt kezd pásztázni. Aki bátor, gyönyörű, és önfeláldozó. Káprázatos gyémántok tarkítják földig érő ruháját, haját konytba tűzték. Úgy libeg a színpad fele, mint egy hercegnő. Katniss, a lány aki lángra lobbant. Lesütöm a szememet. Cinna megint nagyot alkotott, Keyla jó mélyre elbújhat mellette. Az én kis egyszerű ruhácskám semmi ehhez képest. Megindulnak az interjúk. Glimmer kezd, aki aranyszínű hosszú ruhájában száll Caesar mellé. Caesar kobaltkék haján megcsillan a fény. Elfolytom az éppen előtörni készülő mosolyom. Sorba mennek az interjúk, és nemsokára én jövök. Nekem is három percem lesz beszélnem, úgy mint a többieknek. Három percem, mielőtt megszólal a duda. Menni fog ez a pimaszság, vagy inkább tényleg adjam csak önmagam?
Kattog az agyam. Ötödik lány Kiválasztottja, ravasznak titulálja magát. De én ezt tudtam. Ravasz mint a róka. Erre is majdnem elkap a nevetőgörcs, mivel szegény lánynak így felkötött hajjal, tényleg olyan arca van, mint egy rókának. Amikor a Tizedik Körzet nyomorék fiú Kivalasztottját hívják kihűl a vér az ereimben. Mindjárt én jövök. Eddig nem izgultam, mivel otthon is szerepeltem néha ünnepségeken. De ezen az életem múlhat. Próbálok a beszélő fiúra koncentrálni, de alig hallom amit mond. Nyugi Ruta! Már csak egy perc, és te jössz. Aztán, egyszer csak megszólalt a duda. Én jövök. Kilibbenek a színpadra, mire a közönség sokat mondó hallgatásba kezd. Egyértelmű mire gondolnak. Sajnálnak. Szoknyám verdesi a lábam, ahogy leülök Caesar mellé.
- Ruta, hát...nagyon csinos a ruhád. - mosolyog a showman. Biccentek, majd hozzá teszem:
- A maga haja is nagyon tetszik. - erre felnevet.
- Ó, hallották? Azt mondta szép a hajam! - vihorászik hangosan,miközben a közönségnek beszél. - Először is, gratulálni szeretnék az elért pontszámodért. Nagyon nagy teljesítmény ez valakitől aki...
- Ilyen kicsi? - nevetek. - Köszönöm. És magam is meglepődtem rajta.
- Hát, te gondolat olvasó vagy.  Pont ezt akartam kérdezni. Hogy meglepődtél-e. - mondja Caesar. Mindketten mosolygunk, majd rájegy félpercig sikerült a showmanba folytanom a szót. Ez alatt a röpke másodperc alatt, belegondolok, hogy ez nem akármilyen interjú. Ez az az interjú. A Viadal eleji interjú. Bepánikolok, és nem hallom rendesen azt, amit mond. Mintha egészen távolról hallanám. mintha folytott hangon beszélne. Hangom elcsuklik, amikor megakarok szólalni. Próbálok koncentrálni, hátha még is meg tudok szólalni.
- És, hogy tetszik itt? Milyen a szállasotok?
- Eszméletlenül szép. Álmodni sem mertem volna, hogy valaha ilyen kiszolgálásban lesz részem. De azért egy használati útmutatót mellékelhettek volna a tévéhez. - kacagok, miután összeszedtem a bátorságom. Caesar ismételten felkacag, és foga között a "milyen mis pimasz" szavakat szűri.
- Hogyan búcsúztattak otthon? Mit mondtak neked, mielőtt ideutaztál? - könnyek szöknek a szemembe, de nem sírok.
- Azt mondták, hogy nagyon szeretnek, és hogy várnak haza. - szorítom össze ajkaim.
- Lehet, hogy még újra találkozhattok. - mondja egy kis hallgatás után Caesar. Na persze...
- Elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, amit fel kell, hogy tegyek, Ruta. Hogyan szeretnél életben maradni az Arénában? - kezdi szánakozva. Nagyot nyelek, megtörlöm verejtékező kezemet a ruhámba, és kinyitom a számat. Újra elbátortalanodok.
- Nem könnyű engem elkapni. És ha nem kapnak el, nem tudnak megölni. - modnom rekedt, remegő hangon, de a végére visszanyerem elszántságomat. - Úgyhogy ne mondjon le rólam kapásból.
- Eszem ágában sem volt - mosoly szalad Caesar szájára, olyan, mintha bátorítani akarna. A duda szakítja meg ezt a csevejt, szóval lesétálok, és leülök a helyemre. Thresh szótlan, általában igennel vagy nemmel válaszol. Kínkeservesen hosszúnak tűnik ez a három perc. Majd, Katnisst szólítják. Feláll, Caesar mellé sétál. Nagyon zavarban van, látszik rajta. -Nos,Katniss, a Tizenkettedik Körzet után biztosan érdekesnek tűnik a Kapitólium. Mi nyűgözőtt le a legjobban, amióta megérkeztél? - kérdezi lényegre törően Caesar. Katniss egy pillanatra zavartnak tűnik, elgondolkodik, majd kinyögi a választ:
- A bárányragu. - erre a Caesar Flickerman, mindig mindenkit kisegít a pácból, nincs ez máshogy most sem.
- Az aszalt szílvás? - kérdezi megint, mire a lány bólint. Akarva akaratlanul is elmosolyodom. Szóval, nem csak én voltam lámpalázas. Bár, jól szerepeltem, ahhoz képest amire számítottam. Anyáèk látták, hogy nem vagyok elveszve. Caesar is megmondta. Megmondta, hogy nem mondott rólam le egyből. Igaz, nem tudom, hogy komolyan gondolta-e, vagy csak a munkája miatt mondta. Hiszen nem jelentheti ki, hogy semmi esélyem. Az igazságtalan lett volna. Bár, ha itt minden igazaságos lenne, akkor most otthon lennék,és játszanék a testvéreimmel. Vagyis, ha igazságos lenne, akkor senki se lenne itt. Még a Hivatásosak se. Úgy lennék a helyükbe. Őket nem húzták ki. De már mindegy, ezzel kell együtt élnem. Kész, ennyit szánt a sors. Katniss interjúja végtelen hosszúnak tűnik, nem igazán figyelek, pedig akarnék. De nem nagyon érdekel az, hogy Caesar mennyire kövérnek tartj magát. Egyik pillanatban beszélnek, de a hangjuk olyan távoli, mély, mintha bedugult volna a fülem. Gyomrom szaltózik egy nagyot, és elkezdek szédülni. Csak egy kicsit bírj ki!- bíztatom magam. Menni fog. Katniss megpördül a ruhában, amit lángnyelvek mardosnak körbe, de még mindig nem tudok rájönni, hogy hogyan sikerült neki.

Ha Cinnát kapom, talán jobb és szebb ruhába lehetnék most. De mint mondtam, ez a sorsom. Ezt kell elviselnem. Tudom hogy én nem élhetem túl, de legalább az ő nyerési esélyei megdublázódnak.  - Akkor beszéljünk arról a pillanat, amikor az aratásnapon felolvasták a húgod nevèt. - mondja halkan Caesar. - Te pedig önként jelentkeztél helyette. Mesélnél róla? - tudtam, hogy megfogja tőle kérdezni. Megborzongok. Szegény lány. Látszik rajta, hogy nem akarja kiteregetni a húgát, és a húgával kapcsolatos múltját.
- Primnek hívják. Még csak tizenkét éves. És mindennél jobban szeretem. - mondja, mire a Köröndön minden ember elhallgat. Egyfelől, viszont irigylem Primeroset. Részben, mert ilyen nagyszívű, és önfeláldozó nővére van,részben pedig azért mert otthon van. Másrészről, csak az otthoniakhoz tudom hasonlítani, hiszen ő is elvesztheti a nővérét, csak úgy, mint az én testvéreim. Egy pillanatra kikapcsolok, nem tudok koncentrálni, pedig megfogadtam, hogy nagyon figyelmes leszek Katniss interjúján. Szóval, nem hallottam a következő kérdést. Csak a választ.
- Megesküdtem neki, hogy úgy lesz.
 Ha normál körülmények között lennénk, akkor talán beszélgetnèk vele, és nem nagyon érdekelne, hogy mik a szándékai. De most, igyekeznem kéne minél többet megtudni az ellenfeleimről, hátha elcsíphetek egy - egy részletet, abból, amit várhatok tőlük. De ki tudja, mire számíthatok? Az Arénában mindenki megváltozik. A következő pillanatban, már nem Katniss, hanem Peeta ül a székben, Caesar mellett. Hú, ez gyors volt.
- Nos, Peeta, egy ilyen jóképű fiúnak, biztos van valakije, aki várja haza. Aki virrasztani fog, amíg az Arénában leszel. - jelenti ki, mire a fiú a fejét rázza.
- Egy ilyen jó vágású srácnak? Biztos vár otthon egy különleges lány. Gyerünk, áruld el a nevét! - folytatja a faggatást a műsorvezető. Sóhajtás hagyja el Peeta száját.
-Na jó,tényleg van egy lány. Bele vagyok zúgva, mióta az eszemet tudom. De szerintem ő még a létezésemről sem tudott az aratás napjáig.
- Mással jár? - kérdezi Peetát.
- Nem tudom, de sok srácnak bejön- feleli a fiú. Szemében csillog valami... talán könnyek?
- Mondom, mit kell csinálnod. Megnyered a Viadalt, és szèpen hazamész. Kizárt, hogy ki fog kosarazni, nem? - ad tanácsot Caesar. Ki lehet az?
- Nem hiszem hogy ez menni fog. A győzelem... rajtam nem segít. - feleli szemét lesütve Peeta. Nem értem. Miért nem? Ki lehez az?
- És mégis miért nem? - zavarodott össze teljesen Caesar. A fiú elvörösödik, majd el mondja a várva várt választ.
- Mert...mert...együtt jöttünk a Viadalra.
Katniss.