Direkt van benne ennyi kép. A többibe nem tettem ennyit, ebbe azonban késztetést éreztem, hogy beletegyem őket. A meglepit holnap hozom. Vagyis, két meglepi is lesz.
A FEJEZET SPOILERT TARTALMAZ, A KÖNYVRE NÉZVE. AKI NEM OLVASTA/ LÁTTA, AZ SZÁMOLJON A SPOILER KÖVETKEZMÉNNYEL.
Lara
Kiszívjuk a tojásokat, és megeszünk fejenként egy-egy nyúlcombot.
- Készen állsz?- kérdezi Katniss sejtelmesen.
- Mire? - felelek kérdéssel a kérsdésére, de közben fel állok, úgy mint ha géppuskából lőttek volna ki.
- Ma megszerezzük a Hivatásosak élelmiszerkészletét - mosolyodik el.
-Tényleg? Hogyan? - felcsillan a szemem. Mennyire bátor! És én mennyire tisztelem én, az ilyen embereket! Ha tehetném, én is ilyen lennék, de én túlságoan félek. Az ismeretlentől, a többiektől. Én itt a préda vagyok, nem a vadász, de Katnissel, talán én is vadász lehetnék. Talán.
De attól még, imádom a kalandokat, a kihívást, és mindent igyekszek a legjobban megoldani. Nyitott vagyok az új dolgokra, már amennyire.
- Fogalmam sincs - akaratlanul is széles mosolyra húzom a számat. - Vadászat közben majd kitalálunk valamit. - javasolja, és int, hogy induljunk. Elpakolja a hálózsákot, és elindulunk. Még sohasem vadásztam, sőt még nézni sem néztem vadászatot, ezért minden egyes mozdulatán úgy csüngök, mintha fizetnének érte. De van egy olyan sanda megérzésem, hogy vadászat közbne nem szokott beszélni. Most azonban lépten nyomon kérdez valamit. Én késségesen válaszolok minden kérdésre.
- A fiú a Harmadik Körzetből? - kédezi, amikor az őrszemről mesélek neki. - Ő is beállt közéjük?
- Igen, egész nap a táborban van. Őt is megcsípték a darazsak, amikor a többiek a tó felé menekültek- mesélem. - Szerintem megállapodtak, hogy életben hagyják, ha cserébe őrködik. De nem valami erős.
-Milyen fegyverei vannak? - kérdezi.
- Amennyire láttam, nem vészes a helyzet. Egy lándzsája van. Néhányunkat talán távol tudna tartani vele, de Thresh könnyedén végezne vele - folytatom. Threshre gondolok, aki té nyleg betartotta az ígéretét, és nem ölt meg, amikor alkalma adódott rá. Ez, örömmel tölt el. Pedig, lehet, ez az egy halál kellett volna neki ahhoz, hogy nyerjen.
- És az élelmet a szaad ég alatt tárolják? - kérezi, mire kapásból bólintok. - Nekem nagyon gyanús valami ezzel a táborral kapcoslatban
- Szerintem is - helyeselek, ahogy a kupacokra gondolok a kaja körül. - De nem tudom mi az. Katniss, még ha sikerül is hozzáférned az élelemhez, hogyan akarod megsemisíteni? - kérdezem.
- Elégetem - kezdi komolyan.- Beleszórom a tóba. Lelocsolom benzinnel- ezek egyre nevetségesebb ötletek. Hasba bök, mire akaratlanul is hangos hahotázásban török ki. - Felfalom az egészet. - újra nevetni kezdek. - Ne aggódj. Kitalálo valamit. Pusztítani sokkal könnyebb mint teremteni. - vált át újra komoly hangnembe. Felhagyunk a vadászattal, és inkább gyüjtögetünk, megmutatom neki a praktikáimat.
- Van testvéred? - kérdezi. Bólintok, és elszorul a szívem, ahogy rájuk gondolok.
- Öt. Én vagyok a legidősebb - nem szívesen beszélek erről, még neki sem, aztán arra gonolok, hogy mi veszíteni valóm van? Talán a támogatókat meghatja, és végre én is kapok valamit. - Szinte sosincs mit ennünk, csak a tesszeráért járó dolgokból tudunk élelmet nyerni, de azért megoldjuk.
- Hogyan?
- Arra felé rengeteg a rét, ahol nem termelnek semmit, de mégis nő mindig valami ehető. Legtöbbször, kicselezem a békeőröket, hogy tudjak szedni valamit, majd azt odaadom a kisebbeknek, és anyának.
- Nem eszel abból, amit gyűjtesz? - megrázom a fejem.
- Csak nagy ritkán. De még sosem kaptak el a békeőrök, ez a szerencsém. Ha illegálisan szerzek valamit, legyen az lopás, vagy találás, akkor is megölnek. De mindig van vígasz.
- Ezt hogy érted? - folytatja a kérdezősködést.
- Mindig van valami apró támasz, ami segít túllépni a nehéz időszakot. Például, amiket szeretek.
- És, mit szeretsz?
- A zenét - vágom rá.
- A zenét? - vishangozza meglepetten. - Mikor van időd erre?
- Otthon szoktunk énekelni. És munka közben is. Ezért tetszik annyira a kitűződ. - mutatok a fecsegőposzátára. Jaj, mennyire fogna nekem hiányozni a kedvenc madaraim!
- Nálatok is élnek fecsegők?
- Naná- folytatom.- Van néhány barátom is köztük. Órákig tudunk felelgetni egymásnak - mondom, majd hozzáteszem, hogy valami érdekességet is említsek:
- Üzeneteket szoktak vinni. - kiások a földből egy jókoa gubós gyümölcsöt, és a táskámba rakom. Rengeteg mindent szedtünk, ami igazán jó dolog.
- Hogy érted?- kérdi.
- Mivel munka közben általában én mászok a legmagasabbra, én veszem ilyenkor észre elsőnek a munkaidő végét jelző zászlót - elmosolyodok, ahogy visszagondolok a piros zászlóra, amit a szél meglobogat, ami azt jelenti: erre a napra végre nyugtunk lehet. - Van egy dal, amit ilyenkor szoktam énekelni - mosolygok. Nagy levegőt veszek, és lágy hangomon eléneklem a csupán négy hangjegyből álló dalocskámat, amit úgy szeretek. - A fecsegőposzáták adják tovább a hírt a gyümölcsösben. Így tudja meg mindneki, hogy véget ért a műszak. Vigyázni kell velük, veszélyesek is tudnak lenni, ha az ember túl közel merészkedik a fészkükhöz. De hát ezért nem lehet hibáztatni őket.
Újra előtörnek a régmúlt idők emlékei, amihatására könnyek szöknek a szemembe, szerencsére sikerül lenyelnem őket. Angela, a legeslegjobb barátnőm mutatott egy titkos helyet, ahol tele vannak a fák fecsegőposzáta fészkekkel. Az volt a mi helyünk, senkit sem engedtün oda. Egyszer, valaki követett minket, és kilopta a fészkekből a tojást, amíg a madarak elmentek élelmet keresni. Szegény Angela, pont ezután az eset után ment el egyedül a titkos helyünkre. A poszáták azt hitték, hogy ő lopta ki a fészküket, és össze csípték. Hazáig futott, karja és válla csurom vér volt, ami később elfertőződött. Két hét múlva meghalt, én pedig hónapokig sírtam.
De ez egy olyan emlék, amiről nem szívesen beszélek.
- Tessék, a tied - nyújtja felém a kitűzőjét. - Neked többet jelent, mint nekem.
- Ne csináld. - rázom meg a fejem, ujjait ráhajtom a kis kitűzőre. - Szeretem nézni, ahogy csillog a ruhádon. Ezért döntöttem úgy, hogy megbízok benned - füllentem, némi igazsággal. Ekkor, eszembe jut, a nyakláncom. Fűszálakból font, a végén aprólékos mintával faragott fa csillag lóg. Már olyannyira a részemmé vált, hogy alkalom adtán meg is felejtkezek róla. Sosem veszem le, még fürdéskor sem. - Különben is, nekem itt van ez. - megmutatom neki. - Szerencse talizmán.
- Hát,úgy fest eddig bevált. - mosolyog, miközben visszatűzi a poszátát a ruhájára. - Lehet, hogy nem érdemes elcserélned.
Újra elmosolyodom.
- Kitaláltam mi csinálunk. - elmesél mindent, hogy mi lesz az ő dolga, de azt mondja, meghallgatj a ajavaslatokat, hogyan lehetne elterelni a Hivatásosak figyelmét
- Tűzzel - mondom.
- Ott találkozunk, ahol először együtt ettünk - mondja, miközben összegyűjtük a tábortűzhöz szükséges ágakat és halomba rakjuk őket.
- Van elég élelmed? - bólintok. - Itt a hálózsák. Neked jobban fog kelleni.
- Veled mi lesz? - tiltakozok. - Nem fogsz fázni?
- Ha a tónál sikerül szereznem másik házózsákot, akkor nem. Tudod, itt nem büntetik a lopást - elvigyorodik. Én is mosolygok, de aggódok, mert továbbra is fent áll a letőség, hogy nem tud hálózsákot szerezni magának.
- Nem biztos, hogy beválik. De ha meghallod a fecsegőposzáták énekét, tudni fogod, hog jól vagyok, csak valami okból kifolyólag nem tudok visszajönni. - mondom, és megtanítom a füttyjelet. Nem nehéz, se perc alatt megtanulja.
- Óvatos legyél!- mondom, miután meggyőződtem arról, hogy nem fogok sírni.
- Te is- feleli. Elengedem, megvárom amíg megfordul, és leülök. Ötven méterre heleztük el innen az első tábortüzet, és nem szeretném, hogy idő előtt észre vegyék.
Úgy döntök, megszámolom, hány gyúfát adott Katniss. Előveszem a táskámból, és a markomba rendezem őket. Egy, kettő, három... így folytatom a számolást egészen hatig. Kétszer annyi gyufa van, mint amennyi kupacot csináltunk. Ha tehetem, inkább úgy gyújtom meg, ahogy azt tanultuk a Kiképzésen. Miután már nem látom Katniss távolodó alakját, elindulok a tábortűz helyéhez, a földön. Veszélyesebb így, viszont lassabb, ami Katnissnek jól jön, ugyanis jó sokáig tart észrevétlenül a szaruhoz menni. Jó tíz percig sétálok így, mire odaérek a lábaim kezdenek fájni. Rengeteg zöld levelet helyeztünk a rakásra, hogy jobban füstöljön, és észre vegyék a Hivatásosak.
Két gyufát előhagyok, és leteszem a halomtól nem messze. MEggyujtom az egyiket, és egy száraz gallyra irányítom a lángnyelvet. Nagy nehezen meggyullad.
Ahelyett, hogy eloltanám a gyufát, azt is a halomba dobom, igyekszem minél bejjebb, a szarazzabb részekhez. A száraz ágat találomra odaérintem a levelekhez, amik egy szempillantásnyi dő alatt meggyulladnak. Ég, de nem eléggé. Az ágam elaludt.
Újra megismétlem a folyamatot, a maásik gyufával. Hatamas füst oszlop kezd magasodni fölém, és a tűz fölé. Félek, hogy nem elég, de nem kockáztathatok, nem gyújthatok újabbgyufát. Inkább fogok egy erősebb ágatm és egy ásikhoz kezdem dörzsölni, úgy, ahogy az oktatóm mutatta. Koncentrálok, ami azt illeti, túlságosan is. Amikor nagy nehezen lángra kap, ráhajítom a már égő kupacra, de ügyegetlenkeésemnek meg van az ára: kezeimet kidörzölte a fa. Egy pillanatig nézem a művemet, ami azt illeti, tovább is mint kellene.
Futásnak eredek - szintén a földön - a másik kupac felé. Azt jó messzire tettük ettől, több száz méterre, hogy biztosak legyünk abban, hogy Katnissnek elég ideje legyen.
Régen voltam ennyire magányos. Az erdőben csend van, még a madarak sem ciripelnek, csak a néma lábdobogásom hallatszik. Már mindjárt ott vagyok, érzem.
Megtorpanok, amikor odaérek. Már egészen közel van a naplemente. Újból két gyufa, és egy száraz gally van a segítségemre. Azonban, számításaimat keresztűl húzzák azok az átkozott gyufák.
Az egyiket idegeségembe eltörtem. Félek, hogy a másikkal is ez történik, és akkor jaj nekem. Vajon a Hivatásosak észre vették az előző tűz füstjét? Vajon Katnissel mi van? Egy faáat dörzsögetek egy másikhoz, aztán újjabbakat, de nagyon sokára gyulladnak meg. Nem okoz csalódást az eredmény, ebből a halomból is magas füstoszlop szakadozik fel folyamatosan. meggyújtom az utolsó gyufát, azzal pedig egy ágat, ugyanúgy, ahogy az elsőnél. Véletlenszerűen hozzáérintem a levelekhez. Tovább állok. Ezúttal, azonban felmászok egy fára, mert már hallom a Hivatásosak kiáltozását. De még nem ehhez értek. Hangos szitkozódás. Hogyan képes valaki ennyire hangosan beszélni? És, ekkor, valami megcsapja a fülemet.
Robbanások.
Nem olyan, mint amikor eldördül az ágyú, nem, ez nem olyan.
Még hangosabban hallom, ahogy a Hivatásosok káromkodnak. Tehát, ők tudják mi ez. És, már én is sejtem mit jelent. Összeáll a kép, ami az elmúlt napokban illeszkedett.
A Rókaképű nem mert közvetlen a gúlába rakott élelem közelébe menni, csak óvatos ugrásokkal. A kis föld kupacok, a fémlapok és a gúla körül. A robbanás sorozat, és a Hivatásosok szitkozódása. Katniss felrobbantotta a taposó aknákkal körbe védett gúlát. Csak azt tudom remélni, ős nem sérült meg, ettől eltekintve, csodálatos terv volt.
Várok, hátha hallom az ágyút, de ez elmarad. Vad csörtetésre leszek figyelmes. Az események hevében elfelejtettem elfutni. Vadul kalapál a szívem. Fejebb mászok a fán, és igyekszem mozdulatlan maradni. Nem lesz baj. Két Hivatásos tör elő a bokorból. Vagyis, ha jobban megnézem, csak az egyik Hivatásos. Marvel, az Első Körzetből, és a fiú a Harmadikból. MArvel képe eltorzul, majd a földhöz vágja a dárdáját.
- Ez nem igaz! - átkozódik, és ez hangos káromkodik. - Catonak igaza volt.
Visszafrdulnak, és futnak vissza a szaruhoz. Miután meggyőződök róla, hogy biztonságos, tovább megyek. Két-háromszáz métert ugrálhatok a fákon, amikor megszólal ágyúdörgés hasít a levegőbe. Vadul kapkodom magamb az oxigént, miközben pulzusom egyre szaporábban és szaporábban ver.
- Katniss...- suttogom alig hallhatóan, és gyors könnyek szántják fel puha arcbőröm.
Katniss...
Csak rá tudok gondolni. Nem sokára kiderül, hogy semmi baja, nyugi Ruta. Ez a nyugtatgatás semmire sem jó, nem bírok tisztán gondolkodni. Megfogom a nyakamban lévő nyakláncot, markomba szorítom ,és a mellkasomhoz paszírozom, mközben nyelem a könnyeimet.
Katniss...
Újra és újra azt képzelem, hogy ma este az ő arcát is látni fogom az égen. Nem. Nem. Nem!
Nincs baja. Mennem kell tovább, be kell tartanom az egyezségünket- ha lehet ezt egyáltalánagy nevezni. Ő nem csak a szövetségesem. Hanem a barátom is, és ennyivel tartozunk a barátainknak.
Amikor úgy érzem, elég messze értem, leszállok a földre, és ágakat, leveleket gyűjtök. Ahoz, hogy ismét ide csalogassam őket hozzám, nagyobb tűz, és füst kell mint az eddigiek. Nagyokat nyelve próbálom szabályos alakba rakni a gallyakat, de ezzel csak az időt húzom. Este nehezebb meneküli- gondolom. Majd reggel meggyújtom. Vagy, a himnusz után. Igen. Ez így jó lesz.
Felmászok egy fára, épp időben, mert elkezdődik a himusz.
Körmömet rágom, ajkamat harapdálom, ahogy a Kapitólium címere felkúszik az égre, majd levetítik a halottak arcát.
Csak ne ő... Csak ne ő...- kántálom.
A Háras fiú, és a Tizedik Körzetből a fiú. Hatalmas kő esik le a szívemről, hogy Katniss biztonságban van. Szívverésem lelassul, én pedig kezdek megnyugodni.
Két napja aludtam egyedül uoljára, és egyedül ez a nagy hákózsák üresnek tűnik. Le szeretnék mászni, tudom, hogy meg kell gyújtanom az utolsó tüzet, de testrészeim nem mozdulnak. Pár másodperc alatt mély álomba merülök.
Reggel tompa puffanásra ébredek. Kell egy kis idő, mire rájövök, hogy én adtam ki, ezt a puffanó hangot. Leestem a fáról, hálózsakostól. Feljajdulok a áfjdalomtól, ami a fejembe nyilal, majd szépen lassan terjed szét a testem többi részén is. Kell egy kis idő, amíg annyira összeszedem magam, hogy fel tudjak állni. Valjuk be, ez nem volt a legjobb ötlet. Szédülök, és émelyeg a gyomrom. Szerencsémre, időben lépek arrébb, mint hogy lehányjam Katniss hálózsakját.
Miután befejeztem, ennem kell valamit, hogy eltávolítsam a borzalmas ízt a számból. De nem marad meg bennem, ezt is kihányom. Szédülésem továbbra sem csillapodik, gyomrom vadulháborog, a fejembe nyilaló fájdalomról nem is beszélve. Látásásom zavaros, hol elsötétül, hol kivilágosodik, hol pedig teljesen jól látok.
Mit is kéne csinálnom? Teljesen elfelejtettem, hogy mi lett volna a dolgom. Hol van Katniss? Elindulok, hogy megkeressem, de a lábaim nem arra mennek, mint kéne. Valahogy, a lelkem mélyén, tudom mit kell tennem. De testem ne követi az utasításokat. Csak megy előre, néhol megbotlik, amikor látásom ismét eltorzul. Fel nézek, de egy nap helyett, kettőt látok, majd egybe olvad, és újra kettő lesz belőle. Megborzongok, és újra rosszul leszek. Megtámaszkodok az egyik fába, amik szorosan állnak egymás mellett, azonban rá kell jönöm: ezek a fák, nem is fák, csak fa. És én pont a képzelt fára támaszkodtam rá. Hason fekve próbálok felállni, de hasztalan. Újra nagyot szaltózik a gyomrom, a keserű utó munka azonban elmarad. Amikor végre erőt veszek magamon, rájövök, hogy indulnom kéne, vissza a találkozó helyre.
Az emlékek fokozatosan visszatérnek, elsősorban, a tegnap este. A robbanással kezdődik emlékezet kiesésem vége. Katniss felrobbantotta a kaját. Akkor, mennem kell vissza, oda ahol először együtt ettünk. Már indulok! - mondanám Katnissnek. De nem tudom. Inkább feltápászkodok, és felmászom a fára. Már nem szédülök-annyira-, úgy érzem, ott biztonságosabb. Hálózsákkal a hátamon, kis tarisznyáva az oldalamon igyekszem vissza arra a helyre. Nem volt a legokosabb döntés, a következő pillanatban, simét a földön vagyok, és lefele gurulok egy dombon. Kiáltások hagyják a számat.
Újra felállok.
Dél körül jár az idő, amikor eszembe jut valami. Mennyire lehetek messze Katnisstől? Mindegy, egy próbát megér. Eléneklem a dalocskát, mire a poszáták hangosan rákezdik az ismétlést.
Megbotlok valamibe, és egy háló esik rám.
A francba!
Csapdába estem.
Ekkor tér vissza minden emlékezetem, és rá kell ébrednem, hogy elfelejtettem meggyújtani az utolsó halmot.
Micsoda egy balfácánvagyok.
Erőtlenül próbálkozom lerángatni magamról a háót, de sehogyan sem sikerül. Meghallom a dalt, nyílván Katniss is elénekelte neki.
Felsikoltok, újra és újra, hogy tudja baj van.
- Katniss! Katniss! - sikoltozom a nevét. Nem akarom, hogy idejöjjön. Itt vannak. Érzem, hogy itt vannak, ők állítottak nekem csapdát. Ostoba vagyok. Nem akarom, hogy Katnisst bántsál, nem akarom, hogy idejöjjön.
- Ruta! Ruta! Jövök! - ebben a pillanatban ront a tisztásra, nekem már csak annyi erőm maradt, hogy kinyújtsam a kezem.
Azt akarom kiáltani neki, hogy meneküljön. De már nem megy, mert érzem a testembe fúródó lándzsát. Hörögve veszem a levegőt, és csak azt látom, ahogy Marvel, az Első Körzetből össze esik.
- Vannak még? - kiáltja. Rengetegszer kellett visszazsólnom neki, hogy nincsenek, mire megértette. Túl halk, és erőtlen a hangom. Itt van, a dárda, bennem, és nem tudok ellene mit tenni. Mire kihúznám, meg is halnék. Összegörnyedek a dárda körül, azt remélve, így kevésbé fáj. De nem, erőm azonban nincs, hogy visszaforduljak. Jobban mondva, semmihez sincs erőm, tudatomat az éles fájdalom tölti be. Mellém gugol, ez egy cseppet megnyugtat. Még bírnom kell. Még el kell mondanom neki valamit. Tudom, de már elfelejtettem mit kéne. Azt remélem, mielőtt örökre lecsukom a szememet, eszembe jut, és kitudom mondani. Kinyújtom felé, nagyon lassan a kezemet, amit túl erősen szorít meg. De nem érdekel, erősnek kell lennem. Minden bizonnyal, anya már sírógörcsöt kapott otthon.
- Felrobbantottad a kajájukat? - kérdezem, miközbe igekszem összedni az erőmet, és a figyelmemet. Mé nem halhatok meg.
- Az utolsó morzsáig - mondja. Halvány mosoly ül arcomra, de inkább eltüntettem. Másra kell az energiám.
- Győznöd kell - jutott eszmbe, a mondat, ami már azóta foglalkoztat, amióta találkoztunk.
- Győzni fogok. Mindkettőnkért. - ágyúdörgés hallatszik. Már meghaltam volna? Marvel halt meg. Olyan erősen szorítom Katniss kezét, ahogy csak tudom.
- Maradj itt - nem tudnék egyedül meghalni-teszem hozzá gondolatban. Könnyek buknak ki a szememből. Már nem tudom vissza tartani. Amikor kihúztak, úgy akartam meghalni, hogy Snow megemlegesse. Azt akarom, hogy megfizessen. De nem tudok mit tenni. Nem vívtam semmit ki a halálommal.
- Hát persze, hogy itt maradok. Itt melletted - mondja. Szemem előtt, újra lsötétül a világ, de utána visszanyerem a látásomat. Valamit, valamit még szeretnék mondani. Nem tudom mit, csak ennyi jön ki a szmon, alig érthetően:
- Énekelj - olyan, mintha nem is én mondanám, mintha egész távolról beszélnék. Mintha máshonnan hallanám a hangom, mintha más emver beszélne belőlem. Gondolkodóba esik, majd megköszörüli a torkát.
A láperdő mélyén, a fűzfa lombja alatt
A pázsit ágyra, puha zöld párnára,
Hajtsd le fejed, hunyd le álmos szemed
És amikor újra kinyitod, felkel a nao
Itt biztonságban vagy. nem fázol,
A százszorszép megóv mindentől
S a holnap valóra váltja az álmaid
Drága kicsikém, úgy szeretlek.
Lehunyom szememet, úgy ahogy a dalban van. Koncentrálok, hogy elfeledjem a fájdalmat, ami a hasamból árad, a mellkasomba és a szívembe sugároz. Meg akarom mondani Katnissnek,hogy vigye el a cuccomat, amit szereztem. Az övé lehet, de nem szeretném felbe szakítani. Olyan szépen énekel, még így, srástól eltorzuló hanggal. Nagyon lassan, alig észrevehetően szedem a levegőt.
A láperdő mélyn, messze elbújva,
A holdfényben, a levéltakaró alatt
Felejts el minden bút, s ánatot
S reggelre nyoma sem marad
Itt biztonságban vagy, nem fázol,
A százszorszép megóv mindentől,
S a holnap valóra váltja az álmaid,
Drágs kicsikém, úgy szeretlek.
Az utolsó sorokat, alig hallom, de ráeszmélek, hogy nem csak ezeket. Könnyek hullanak az arcomra, vegyülnek az enyéimmel. Poszáták énekét hallom. Majd egyre halkabb és halkabb lesz minden körülöttem. Fényesség borít át, és már nem hallom, ahogy eldördül a halálomat jelző ágyú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése