6. fejezet

Itt az új rész, ami tudjuk mit jelent. :D Már csak egy ismétlés van. Jeee. Ez egy ilyen lágyabb, eseménytelenebb fejezet, de hát, kell ilyen is. Hihetetlen. Még csak most jöttem át bloggerre, de már itt tartunk. Remélem attól, hogy nem jönnek kommentek, attól még ugyanúgy tetszenek :)
Na lássuk ;)
L
________________♡_________________

Az mai edzés szintèn kifárasztott. Nem bírom én ezt!-viszont rájöttem,hogy parittyával nagyon ügyesen célzok. Szinte sosem tévesztem el a célt.  Lehuppantam a kanapéra, és sírtam. Az idegeim tönkrementek, mindenki lenéz, fáradt vagyok, félek, ráadásul hiányoznak az otthoniak. Nagyon, nagyon nagyon! A sós könnyek patakokban folytak arcomon. Zokogtam, úgy mint amikor megtudtuk, hogy apa már...nincs itt velünk. De ő egy jobb helyen van. Ahol nincs Viadal, ahol nem éhezik. Nem kell halálra dolgoznia magát, és egész nap láthat minket, akárhányszor letekint a mennyből. Mert én hiszem, hogy van menny. Ahol fènyesség jár át. Van elég enni és innivaló. Angyalok vigyázzák minden léptület. És már ő is egy angyal. Csak mi érezzük ilyen nyomorultan magunkat miatta! Újabb könnyek szántották végig arcomat. Hiányzik. Hogy nem ölelhetem át, akkor amikor akarom. Anyát szeretném. Hogy itt legyen velem, megvígasztaljon, átöleljen, letörölje a könnyeket az arcomról, és azt mondja:
"Egy nagylány nem sír ilyen butaságok miatt."
De ez nem butaság. Ez a kőkemény, vörös valóság. Hány gyereknek kell még meghalnia? Hány ártatlan élet ér véget, hány család lesz csonka? Mennyi életet olt ki ez az átkozott Viadal? Mennyi vért és emberáldozatot követel a Kapitólium? Mennyi síró édesanyát és édesapát akar látni Snow? Ezer kérdés, de egy a válasz. Vagy harcolsz a Viadalon, és meghalsz, vagy megölnek, mert nem küzdesz eléggé. Vagy Avoxot csinálnak belőled, ha elárulod őket. A Kapitólium vért akar láni. A lakosok show-t akarnak. A lakosok összetört szíveket kívánnak. Hát megkapják. Én, megesküszöm, hogy megkapják. Olyat, amit évtizedek múlva is emlegetni fognak. És ha ehhez meg kell halnom,cám legyen. Feláldozom magam. Igaz,cez fájni fog. Fájni fog az otthoniaknak. És nekem is, de ez attól függ, hogy hogyan halok majd meg. De majd apával leszek, ez vígasztal az egészben. Hiszem, hogy van menny. Miért ne lenne? Még mindig zokogok, a párna már tiszta víz. Leiyla ront be, látszólag idegesen. Letörlöm a könnyeimet, de nem sikerül időben. Szája sarka lefele csúszik, és gondolkodás nélkül odaül mellém, majd átkarol. Szorosan a mellkasához simulok, és átvetem kezeimet a nyakán. Nem egy anyus ölelès, de megteszi. Szorosan kapaszkodok bele. Talán ő az utolsó ember, akit valaha megölelek. Válla vizes lett a könnyeimtől, amik még mindig potyognak. Nem akarok meghalni.
- Nem akarok meghalni.- suttogom, de amint kimondtam megbántam. Leiyla arcán is végig gördül egy könnycsepp. Még szorosabban ölel magához, olyannyira, hogy kiszorítja belőlem a szuszt.
- Küzdened kell. Muszáj. Érted?-mondja, majd erősen megfogja a vállam. Bólintok, két szipogás között, de szerintem fel sem fogtam mit mondott. Egyedül egy mondat kattogott az agyamban. Nem akarok meghalni. Nem akarok meghalni! Fel kell idéznem mit mondott, hogy tudjam mit ìgértem meg. Küzdened kell- Ez biztos benne volt. Mit is jelentenek ezek a szavak? Küzdeni. Küzdeni fogok. Nem akarok meghalni, és ehhez küzdenem kell. Menni fog.

Döbbenet, mennyi mindent kèpes megváltoztatni az idő. Egyik pillanatban, feltudtam volna áldozni magam, hogy lakosok, és Snow megemlegesse. De rádöbbentem, hogy nem akarok meghalni!
Erőt merítek majd ebből. Ebből, hogy van valaki innen, a Kapitóliumból, aki nem akarja, hogy az Arénában végezzem be, és ez nagyon nagy energiát ad. Talán nincs mindenki ellenem. Talán van, aki segít, és ha nem is lesznek támogatóim, akár ő maga vesz nekem egy kulacs életmentő vizet, vagy esetleg valami fertőtlenítőt, hogy nehogy egy seb öljön meg. Bízok benne, s talán már barátomnak tekintem. Ahogy vígasztal, egyre jobban megnyugszok. Nem mondunk semmit, csak ölel. Olyan szorosan tart a karjaiban, mint aki fél elengedni. Mint aki nem akar elengedni. Mint aki az élete árán is képes lenne védelmezni.
Az emberek furcsák. Furcsa a viselkedésünk, furcsák a viselkedésre adott reakcióink. Keyla első ránézésre szimpatikus volt. Leiyla viszont egyáltalán nem. Most ez megfordult. Keyla egy vérbeli Kapitóliumi. Igaz, eddig Leiylára is ezt hittem. Nem akarom megkedvelni, mert egyel több embert írhatok fel a listámra. Arra a listámra, akik gyászolni fog. Csak abban reménykedek, hogy nem marad bosszú nélkül a halálom. Valaki megteszi azt, amit én megakarok tenni, csak nem merek. Valamit, ami megrendíti ezt az egész rendszert, ami évente 23 gyereket kíván. Ami évente 23 gyászoló, és elkeseredett családot jelent.
Csak egy valaki lehet boldog a családjával. Egyszer a suliban a győztesekről tanultunk. Megkellett tanulni a nevüket, és hogy melyik Körzethez tartoznak. Megtanultam, noha mára már csak a legjelentősebbeket tudom. Finnick Odair. A legfiatalabb nyertes, a Negyedik Körzetből. Annie Cresta. Szintén a Negyedikből. Mindenki azt mondja, hogy megőrült. Zarah Roseé. Tizenegyedik Körzet. Harminchetedik Viadalon nyert, tizennyolcévesen. Mára mar igazi vénségnek számít. Johanna Mason. Hetedik Körzet, egy balta volt a halálos fegyvere. Haymitch Abernathy. Második Nagy Mészárlás, Peeta és Katniss mentora. Ezen a Viadalon kétszer annyi gyereket küldtek az Arénába. Nem hiába, hisz Nagy mészárlás volt. Igazságszerint, mindegyiket tiszetelem. Sikerült végig csinálniuk ezt a borzalmat, legyőzték a vetélytársaikat. Embereket öltek. Kezdem úgy érezni, nem vagyunk többek az állatoknál, egy cseppet sem. Öljük egymást, és nem tehetünk ellene. Vajon én képes leszek ölni? Kétlem. Nem. Nem. Nem. De ahhoz,hogy túléljem, muszáj lesz. Volt olyan nyertes, ki nem ölt? Nem tudom. De nem is leszek győztes. Fel adom...meghalok. Elfogadom. Küzdened kell!- Harsan a fejemben Leiyla Thomson utasítása. Küzdened kell. Muszáj. Érted?
Miután észhez térek,megtörölöm az arcomat, és a könnyektől vizes kezemet a ruhámban. Elengedem Kísérőmet, és két, három, négy, öt mély levegőt veszek.
- Köszönöm.- suttogtam.
- Ugyan. Nincs mit megköszönnöd. Sőt, inkább dühösnek kéne lenned, amiért idejuttattalak. - mondta megbánó hangon. Erre eddig nem is gondoltam. Ezért utáltam az elején? Mert ő tehet arról, hogy itt vagyok? Lehet, de megbocsájtottam. Ez volt a sorsom, és végig kell vinnem.
- Most először érzem magam nyomorultan azért, mert kihúztam valakit. Eddig sosem éreztem, sosem érdekelt, hogy mi történik azokkal a Kiválasztottakkal akik bekerülnek az Arénába. Akiket én küldtem a halálba. Vérbeli Kapitóliumi voltam. De te...te megváltoztattál. Emberi érzéseket váltottál ki  belőlem. Úgy sajnálom kicsim.- ölel át újra.
- Ez volt a sorsom. Nem a maga...- kezdem. Nem mondhatom,hogy nem az ő hibája. Hiszen az. - Megbocsájtok. - ez volt a legelfogadhatóbb mondat, ami eszembe jutott. Nem is haragudtam rá igazán, csak egy kicsit. De ha ez kell ahhoz, hogy boldog legyen, akkor kimondom hangosan is.
- Jól van. Köszönöm. - mosolyodik el. - Gyere vacsorázni. Holnapra jó formában kell lenned. - felállunk, és az ebédlőbe indulunk. Ekkor egy fehér köpenyes férfi ront be, és félre hívja Leilyát. Ő pedig int, hogy menjek enni. Leülök, és egyedül neki állok falatozni. Mikor már épp megettem a répalevesem, Thresh lép be mögötte Leiyla igazgatja a parókáját.
- Mit akar? - kérdi morcogva a Körzettársam.
- Ülj le. - parancsolja. Hangja kemény, hideg, elutasító. - Új mentorotok lesz.- mondja, mire eszeveszett köhögésbe kezdek, ugyanis félre nyeltem a kandírozott barackomat.
- Hogy micsoda?- kérdem két köhögès között.
- Zarah meghalt. - szemem elkerekedik, ahogy meghallom amit mondott. Meghalt. Miért? Thresh szája elkerekedik.
- Szívrohamot kapott. Ma. Ezért volt itt az orvos. - még mindig nem fogtam fel egészen amit mondott. Zarah meghalt.
- Ki lesz az új mentor?- vonta fel dús, vastag szemöldökét Thresh.
- Seeder és Chaff. Chaff Thresé,Seeder pedig Rutáé. Nem is értem miért nem hozták ide őket! - fonta keresztbe karjait Leiyla. Most egy részem elveszett. Na, nem azért, mert imádtam Zarahhot, hanem mert vele már viszonylag össze szoktunk. És akkor is meghalt egy ember. Zarah Roseé meghalt, itt a Kapitóliumban, a Viadal peremén. Mondjuk, jobb most, mint akkor amikor már az ha Arénában vagyunk. Seeder. Nem tudom mikor nyert, nem tudom, hogy kedves-e. A Tizenegyedikből jött-ez nyilvánvaló. Kutatok a memóriámban, de nem jut eszembe semmi az ég világon. Chaffről annyit tudok, hogy az egyik keze csonka.
- Mikor érkeznek? -kérdezem. Thresh előrehajtja a fejét, és megtámasztja az asztalon.
- Holnap reggelre itt lesznek. - mondja Leiyla. Belapátolom a kajámat, majd repetázok. Miután ez is eltűnik bevánszorgok a szobámba, ledőlök az ágyra. Arcom a párnámba temetem.
Szemem elől eltűnik a sötétség, és az Arénában vagyok. Egy hatalmas tenger, homokos tengerpart. A fémlapok a hullámok között emelkednek ki. A bőségszaru a víz alatt van. Miután letelt a hatvan másodperc, megszólal a rajtpisztoly, a Negyedik Körzet Kiválasztottjai belevetik magukat a vízbe. Körbe pillantok. A part legalább harminc méterre van innen. Beleugrok én is a vízbe, és a part fele veszem az irányt. Nem tudok úszni, jut eszembe. Kapálózok, próbálok erőt venni magamon, és lekűzdeni a hullámokat, amik egyre erősebbek és erősebbek lesznek. Testem elgyengül, egyre erőtlenebbül csapdosom magam körül a vizet. Próbalok visszaugrani a fémlapra, de már ez sem sikerül, ugyanis valami lehúzza a lábam. A víz tetejébe markolok, de nem sikerül megtámaszkodnom semmiben. Testemet egyre lejjebb és lejjebb nyeli el a sötétség. Oxigénem elfogyott, szám kinyílott, szememet csípi a víz. A fulladás kegyetlen halál. Megtelik vízzel a tüdőm, mert levegőért kapkodok. De ez nem levegő. Kegyetlen víz. Ami életet ad, de pillanatok alatt el is veheti azt. Egy erőtlen sikítás hagyja el a számat. Majd felébredek. Zihálva veszem a levegőt, ami beáramlik elfáradt tüdőmbe. Nyugi. Nyugodj meg. Nagyokat sóhajtok. Este van. Ruhám hozzám tapad. Nem zuhanyoztam. Felkelek, és oda tapogatózok a  villanyt kapcsolóhoz.
Ahogy fény tölti be a sötét szobát, szememet elvakítja egy pillanatra. Miután visszanyerem látásomat, a zuhanyzóba megyek. Lezuhanyzok, hajamat is megmosom, belebújok a pizsamámba,majd az ágyamhoz megyek. Lehunyom a szememet, és amint az öntudatlanság mérleghintája lefele billen újra megjelenik lelki szemeim előtt a tengeri Aréna,és a mutáns, ami lehúz a mélybe. Szemem felpattan, és inkább a plafont nézem. Az éjszaka további része álmatlanul telik el. De inkább a fáradság, mint az a szörnyű álom. Amikor elzsibbadt az egyik oldalam, a másikra fordultam. Majd így tovább. Az álmommentes alvás elkerül. Lassan, és nehézkesen, de elérkezett a reggel. Egy nagy nap. A nagy nap, ahol megmutatjuk a Játékmestereknek mit is tudunk. És amikor megkapjuk Threshel az új mentorokat. Vajon milyenek lesznek? Nem is értem, hogy miért nem jöttek el. Hiszen ők is mentorok. Nem értem a Viadal szabályait. Vagyis, igazából egyet értek: ölj, hogy èletben maradj. Ez az egy, iratlan szabálya van. Valamint, a tiltott kanibalizmus. Álmosan kászálódok ki a pihe-puha ágyból, ami nem akar elengedni, szinte fogva tart. Most igazán tudnék aludni. A tükörben egy fáradt kislány néz visszarám, hatalmas lila karikákkal a szemei alatt, haja mint a széna kazal, szája szomorúan és nyúzottan görbül lefele. Viszont arccsontja nem áll úgy ki, mint pár napja. Jól lakott, talán hízott is egy kicsit. Megmosom az arcom és a fogamat, majd felöltözök. Nyolc óra van amikor kimegyek a konyhába. Mindenki ott van még Thresh is. Seeder és Chaff az asztal jobb oldalán foglalnak helyet, Leiyla mellettük az asztalfőn -vahol eddig Zarah ült - Thresh pedig a lehető legmesszebb húzodik tőlük. Leülök a Körzettársam mellé, és Seedert pásztázom a tekintetemmel. Amikor ő is rám néz lesütöm szememet, és inkább a zsömlémet figyelem.
- Ruta, Thres, ők itt Chaff és Seeder. Ők lesznek a mentorotok. -mutat be minket kísérőnk. Köszönünk egymásnak, majd folytatjuk csendben a reggelit. Nem beszélünk, egészen addig, amíg a második zsemlém el nem fogy.
- Az este sikítottál. - töri meg a csendet Leiyla. Bólintok.
- Rosszat álmodtam. - pirultam el. Nem tudom, hogy szoktam-e beszélni álmomban, ugyanis eddig senki sem mondta. Erre pont ítt kezdem el ezt a sikítozás dolgot. Anya ilyenkor odahívott volna maga mellé, átkarolt volna, és puszilgatott volna addig, amíg el nem alszok. Itt pedig...magamra vagyok utalva. Seeder el kezd valamit magyarázni arról, hogy ők nagyon jól ismerték Zarahhot. Seeder Viadalán például, amikor már csak egy nővel maradtak, szerzett neki Kötelet, ezzel sikerült csabdába csalnia a Második Körzet Kiválasztottját. Belegabalyodott, és a nyakánál fogva felhúzta egy fára. A nő fuldoklott. Először élvezte a szenvedését, mivel a Körzettársát borzasztóan megkínozta. 13 éves volt, és Jhosuanak hívták. Letámadták, és apró vágásokkal vágták fel az ereit,és hagyták elvérezni. Seeder meg akarta bosszulni Körzettársát, valami hasonlóan kegyetlen módon. De végül megunta. Leszúrta egy késsel.  Megborzongtam. Thresh képes lenne megbosszúlni engem? Amikor az óra fél tizet üt, véget vetünk a beszélgetésnek, és a szobánkba vonultunk. Gyorsan összekészülök, és a lift fele veszem az irányt.
- Ruta. - szólít nevemet egy ismeretlen hang. Megpördülök a tengelyem körül, és meglátom Seedert, a magas nőt, amint ott áll előttem.
- Miben vagy a legjobb? - kérdi. Nem válaszolok. - Nem kell elmondanod, ha nem akarod. Csak annyit szeretnék, hogy tedd azt, ami a legjobban megy, hogy minél magasabb pontot érj el. - legugol elém. Bólintok. Majd megfordulok, és a lifthez vonulok.