7. fejezet.

El sem hiszem...ez az utolsó fejezet amit olvastatok.Vagyis, ennek a végét még nem kaptátok meg, szóval hajrá, jó olvasást.
Véleményeket továbbra is várom. :)
L<3
__________________________

Mindenki itt van. Várják az ő idejüket. Azt a tizenöt percet, ahol megtudják mutatni mit tudnak,és erre pontot adnak a Játékmesterek. Most megy be az Ötödik Körzet lány Kiválasztotja. Még 11-en vannak előttem. Tizenötpercem lesz bemutatni mit tudok. Thresh előbb túl lesz rajta,mint én, ugyanis a fiúk mennek be előbb. Hátradöntöm a fejemet a szék támlájára. Most ismételten elfogott a honvágy, szívem szerint hazáig rohannék. Vagy ami egyszerűbb lenne, a földön fekve visítozva sírnék. De nem lehet. Kűzdenem kell. Addig, amíg csak bírok. Katnissre és Peetára pillantok. A fiú szemében ismételten látom azt a csillogást, ahogyan Katnissre pillant. A lány viszont annyira közömbösen néz rá...

 

 Amikor Threst hívják be,elfog a rettegés. Szívem vadul kalimpál, ennek ritmusára dobol a vér a fülemben. Ezen múlik az életem. Tizenötperc, és én jövök. Próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy vajon mibe vagyok a legjobb. Az ehető növények? A fára mászás? A parittyázás? Rengeteget gondolkodtam, és egyszercsak meghallottam a nevemet. Beszólítottak. Hátranéztem a Tizenkettesek fele, majd elindultam. Az ajtó kinyílott, és megpillantottam a Játékmestereket. Ereimben megfagyott a vér. Rám néztek,majd sóhajtottak. A fegyverekhez szaladtam, majd felkaltam egy parittyát, és köveket. A fákhoz indulok, és mászni kezdek. Olyan magasra mászok amennyire csak bírok, felállok egy villás elágazáshoz, kisétálok egészen addig, amíg elbír az ág. Innen pont rálátok a a bábukra, amiken a céltáblák vannak. Kettőt fejbe dobok. Átugrok a legközelebbi fára, még magasabbra mászom, majd újra előveszem a parittyákat. Egyet szintén fejbe dobok, egyet pedig karon. A következő fa legalább négy méterre van tőlem. Ha ezt megcsinálom, akkor büszke lehetek magamra. Ekkorát még sosem ugrottam. Még három kövem van. Tervem megváltoztatom, és inkább visszafordulok az előbbi fához. Ugrás közben célzok, és dobok a parittyámmal. Amint megkapaszkodok a fa ismerős erezetében, hallom is a kő koppanását. Felmászok a lombsátor takarásába, és elfütyülőm a dalocskámat, pusztán tiszteler adásból, majd nagy levegőt veszek, és az előző fára röppenek vissza. Itt van a nagy ugrás, amitől egy kicsit megijedek. A villás elágazás, amin állok, szinte teljesen egyenes, látszik rajta, hogy mesterséges. Húsz-huszonnöt centi  széles, lábam játszva elfér rajta. Az ág vége előtt harminc centivel kezd elvékonyodni. Mennyi időm van még? Tik-tak-tik-tak. Ketyeg az órám. Döntenem kell. Megcsináljam? Vagy inkább nem kéne? Mi lesz ha leesek és megsérülök? A főjátékmester, Seneca Crane köhint, ami egy kis energiát, s bátorságot ad. Futásnak iramodok a faágon, majd elrugaszkodok a nagyon vékony része előtt. Métereket repülök-édes Istenem, ne hagyj cserbe! Magamban imádkozok, miközben még mindig lendületben vagyok. A gravitáció vészesen húz lefelé, próbálok még lendületet adni magamnak,de a levegőröl nem bírok elrugaszkodni. Hatalmas erővel csapódok be a fa oldalához, szorosan átkarolom, nehogy leessek. A fára nézek, ahol az előbb voltam. Lejjebb ugyan, mint az ág ahonnan elrugaszkodtam, de sikerült átugranom. Megkapaszkodok egy kiálló ág kezdeményben, és felhúzom magam. Amikor olyan magasan vagyok, mint az előbb- legalább hét méter magasan- átugrok a falra. Megkapaszkodok a kiálló téglákba, és oldalasan kezdek mászni. Elmászok a Játékmesterekig, megállok előttük.  Integetek nekik, majd a következő pillanatban megfordulok és elugrok. A levegőben megpördülök-szaltónak is lehetne nevezni-és talpon érkezek. Elmosolyodok, és épp ekkor megszólal egy duda.
- Elmehetsz.-mondja Seneca. Elégedetten megfordulok, és kisétálok.
*
A lift felfele szállít, miközben agyalok. Azon, hogy mennyi pontot érhet ez a kis előadás. Ide-oda ugrándoztam, és elhajítottam pár követ. Félek. Ha kevés pontot kapok, nem lesznek támogatóim, de legalább a Hivatásosak is leszállnak rólam. Nem foglalkoznak azokkal, akik ötnél kevesebb pontot kapnak. Bár, azok rendszerint a Viadal előtti vérfürdőben életüket vesztik. Miután a lift megáll, a szobámba indulok, azonban Seeder és Chaff megállít.
-Na,hogy ment, Ruta?-kérdi új mentorom. Megvonom a vállam.
- Nem elég jól. - motyogom. Könnycseppek szántották végig puha arcbőröm, ahogyan arra gondoltam, hogy nem sokára megkapom a pontszámomat. Nem sokára kezdődik. A műsor, ahol minden egyes versenyző megtudja a pontszámát. Félek. Nagyon, nagyon. Tizenkét pontot lehet összességében kapni, de a maximum-tudtommal- csak tíz volt eddig. Senki soha nem kapott tizenegy, vagy tizenkét pontot. De ha valaki kapna, biztos, hogy egy Hivatásos Kiválasztott lenne. Én annak is örülnék, ha egyáltalán négy, vagy öt ponttal megszánnának. Már csak pár perc. Chaff ráparancsol Threshre, hogy azonnal jöjjön ide. Morcosan bár, de kivánszorog. Nem látom az izgalmat a szemében. Mintha egyáltalán nem lenne kíváncsi a pontszámára. A televízió bekapcsol,és megjelenik benne Ceasar Flickerman, hogy elmondja a pontszámokat. Az Első, Második, Negyedik Körzet Kiválasztottjai, szokásukhoz híven 9-10 pontot kapnak. Az Ötödik Körzet Női Kiválasztottja ötöt. Ennyit bírok megjegyezni. Thresh arcképe villan a képernyőre, majd alá egy szám. 9. Ennyit kapott, pedig nem is Hivatásos.
- Gratulálok!-mondom. Bólint. Én lelkesebb vagyok mint ő, szó se róla.
- Köszönöm. - válaszolja. Az én arcom jelenik meg a nagyméretű tévén. Mutató és hüvelyk ujjam mindkét kezemen összekulcsolom. Kérlek!-fohászkodok. Arcképem alatt megjelenik a pontszámom. Lélegzetem elakad, könnyek buknak ki a szememből. 7 pont. Örömömben felpattanok, és ugrálni kezdek. Időközben Thresh is felállt, szóval ő volt a legközelebb ahhoz, hogy meg tudjam ölelni. Erősen átkaroltam a derekát, először tétovázott, majd ő is megölelt. Felvett az ölébe, és úgy tartott mint egy kisbabát. Nyakát szorongattam. Anya is látta. Ginny is. Melani is. És a többiek is. Hét pontot kaptam. Boldogságom szárnyal, szó szerint szárnyakat növesztettem magamnak. Thresh lerak, ugyanis jönnek a Tizenkettesek. Peeta pontszámát pont nem láttam, de Katnissére visszatértem a normális viselkedésemhez. A lány arca alatt megjelenik a 11-es szám. Szám és szemem hatalmasra kerekedik, köpni nyelni nem tudok. Mit csinálhatott, hogy elérte azt,amit a Hivatásosaknak sem sikerült? Szám még hatalmasabb mosolyra húzódott. 7 pont. A hetes szám vilózott a szemem előtt, boldogságom az egekbe szökött. Az otthoniak tudják, hogy nem vagyok annyira esetlen, és a támogatók is tudják. Felpattanok, és ugrálni kezdek
Beszökdécselek a szobámba, és nagy lendülettel ráugrom az ágyra. Mosolygok, magamhoz szorítom a párnámat. Nem bírok tovább feküdni, felkelek, és az erkélyemhez megyek. Ujjaimat az erőtérhez tapasztom. Furcsa bizsergés járja át, de ez még jobban megmosolyogtat. Az utcákon még mindig puccosabbnál puccosabb emberek sétáltak. Egy kisfiú, aki olyan hat éves lehetett, mutogatni kezdett felém. Egészen közel volt, ráadásul még kiabált is.
- Ott vannak, mami! Ott vannak!- húzza meg anyukája szoknyáját. Ő válaszol rá valamit, de olyan halkan suttog, hogy nem lehet érteni.
- Versenyezzetek! Öljétek meg egymást! Öljétek meg egymást! Nyerjen a legerősebb! - rikoltozza felém. Az anyukája hangosan felnevet. A boldogságom alább hagy. Öljétek meg egymást!- viszhangzik fejemben a mondat. Még mindig nem hiszem el, hogy valaki ennyire... Kapitóliumi legyen. Ez a kisfiú még nagyon fiatal, még is valóság show-ként tekint az emberek lemészárlására. Elfacsarodik a szívem. Persze, ha neki kellene részt vennie ezen, ha neki is minden év rettegésben telne, nehogy kihúzzák, más lenne a helyzet. Ha nem a Tizenegyedik gyümölcsesei közé születtem volna, hanem ide, a Kapitóliumba, akkor én is így gondolkodnék, mint ez a fiú. Élvezném a szenvedésüket, talán fogadásokat is kötnék. Élvezném, ahogy 24 ártatlan gyerek megöli egymást, mert én nekem nem kéne ilyet átélnem. Reménykedni tudok csak, hogy lesz valaki egyszer, aki szembe szegül a Kalitóliummal, aki legyőzi Snow hatalmát. Ha én esetleg ezt már nem érem meg, ami egyenlő a valószínűvel, akkor már anyuéknak legyen jó. Bár, nem valószínű, hogy lesz ilyen ember az életben. De a remény hal meg utoljára. És ez a jelmondat a legfontosabb itt, a Viadalon. Sose hagyjon el a remény! A remény, az egyetlen dolog, ami erősebb a félelemnél. Az élet igazságtalan. A napsugár elkezdett lebukni a felhők között, és ahogy lejjebb és lejjebb vándorolt, egyre sötétebb lett. A kisfiú és az anyukája hazafele igyekezett. A holnapi nap lesz a következő mérföldkövem a Viadalon. A nap folyamán az interjúkra fogunk készülni, amit Ceasar Flickermannak adunk holnap este. Minden Körzet Kiválasztottai, szèp ruhába öltöztetve, kicicomázva, Panem Kapitóliumi lakosai előtt beszél erről-arról. Lehetne egy szokványos interjú is, amit a győztesekkel szoktak készíteni, azonban ezen a Támogatók múlnak. Minél meggyőzőbb vagy, annál több támogatód lesz. Minél nagyobb volt a pontszámod, annál esélyesebb lehetsz, szintén támogatók körében, vagy akár magán a Viadalon. Ha a pontszámod is magas, és el tudod adni magad az interjún, szinte nyert ügyed van. Nyert ügyed van, csak a többi Kiválasztottat kell megölnöd, de a Hivatásosoknak ez puszta gyerekjáték. Őket nem érdekli, hogy meghalnak-e, az meg végképp nem, ha más hal meg, történetesen azok, akiket ők öltek meg. Kiskorukban kezdik el a Kiképzésüket, hozzáteszem, szabálytalanul. Beállok a zuhanyzóba. Most muszáj villanyt kapcsolnom, ugyanis amig az erkélyes gondolkodtam, a nap teljesen lebukott a horizont mögé. Beállok a lágy permet alá, és hagyom, hogy kényesztessen. A legkímélőbb, és legkényesztetőbb funkciót állítom be. Ahogy a lágy cseppek egyesével végig gördülnek a testem minden porcikáján, újra boldog leszek. Szemem előtt fel-fel villódzik a hetes szám. A pontszámom, amit kaptam. Az osztálytársaim büszkék lehetnek rám? Remélem, bár az ő véleményük foglalkoztat a legkevésbè. Anyu a legfontosabb. Így látja, hogy igenis van remény. Van remény, hogy hazajussak. Halovany ugyan, de van. Eltökéltem, hogy nem hátrálok meg, s bár már rengetegszer megígértem magamnak, hogy nem sírok, most újra sírtam. Most azonban, az örömkönnyek hullottak végig arcomon. Boldog voltam, őszintén mosolyogtam. Talán eléggé meggyőztem az embereket, hogy igenis támogatható vagyok. Miután végeztem testem kényesztetésével, kiszállok a zuhanyzóból, és megszárítkozok, és befekszek mesztelenül az ágyba. Teljesen jó ez így - egy darabig, ugyanis gyomrom hatalmasat kordul. Nagyot sóhajtok, majd szép lassan feltápászkodok. Nem vacsoráztam. Az éjjeli szekrényen levő órára pillantok. Még csak hét óra van. Előkapom a pizsamának használt ruhámat, és kivánszorgok a konyhába. Az asztalnál ül mindenki, még a stylistok is. Meglepődök, de utána mit sem törődve a többiekkel, leülök, és elveszel egy nagy kacsacombot, és egy kis petrezselymes krumplit. A köret mellé van gyümölcssaláta, de én nem óhajtok ilyet enni. A combot teljesen kivégzem, és estembe jut, amikor egyszer-egyszer sikerült húst vennünk. A gúvat, egy madár. Nem a legnagyobb, de még ìgy sem ehettem meg soha egy egész combot. Ez a kacsa legalább kétszer akkora, mint a gúvat, de egy pillanat alatt eltüntetem a combot, és veszek a melléből is egy keveset. Ehhez kukoricás rízst eszek, valami ragacsos, fehér mártással. Rendkívüli ízek úgy áradnak szét a számban mint a futótűz, és nem bírok betelni vele. Az Avox szolgálóm piros színű löttyöt önt a poharamba.
Először bátortalanul emelem ajkaimhoz, de amint belekortyolok, és az isteni íz betölti a számat, nem győzök betelni vele. Az íze olyan, mint az epernek, mentával és narancsal keverve. Van benne valami, talán körte, vagy görögdinnye, de egész pontosan nem tudom be azonosítani. Amint megittam, rögtön kértem még egy pohárral. A desszert ezúttal brownie, ami tele van étcsoki darabokkal, és finom tejszínhab van a tetején. Amint beveszem a számba, rájövök, hogy ez nem hagyományos browni. Gyümölcs darabokkal van megszórva a tésztája. Leöntöm a gyümölcs szósszal, ami időközben került az asztalra. Igyekszem felvenni az asztalnál folyó beszélgetés témáját, azonban nem sikerül. Úgy beszélnek, hogy a lehető legkevesebbet értsek. Szóval, morcosan összehúzom a homlokom. Leiyla affektálva felnevet.
- Örültök? - kérdi Seeder. Threshsel szinte egyszerre emeljük meg a szemöldökünket.
- Ezt a nagyszerű lakomát a ti tiszeteletetekre rendeztem. Telis tele gyümölcsökkel - magyarázza Leiyla. Bólintok, mintha számítana, hogy mit eszek. De igazándiból nem is hazudtam annyit. Nagyon boldog vagyok. A pontszámom miatt. Az asztalnál csend honol. Most először igyekszem, hogy felhozzak valami beszédtémát.
- Képzeljétek - nyelem le az utolsó falat sütimet. - Az erkélyemen voltam, és láttam egy fiút, az anyukájával. A fiú nagyon fiatal lehetett. - elhallgattam egy pillanatra.
-  És?- kérdi mit sem értve Keyla.
- Már most várja a Viadalt. - suttogtam titokzatosan, majd felálltam az asztaltól, és a szobámba vonultam.