Nos, már csak 3 gyötredelmes ismètlést kell vègigszenvednetek, bár szerintem érdemes őket újraolvasni. Próbálom kipótolni őket, hogy mégse legyenek annyira ugyanolyanok....
Jó olvasást!
L
________________________
Jó olvasást!
L
________________________
Bármennyire is igyekeztem megutálni Keylát, nem igazán sikerült. Előszőr egész normálisnak tűnt, de a beszélgetésünk végére teljesen kedveltem. Most épp ül, maga elé révedt tekintettel, és azon gondolkozik, mit hozzon ki belőlem. Hogy az emberek megjegyezzék az arcom, bár szerintem ez nem lesz nehéz, hiszen én vagyok a legkisebb itt. Én is agyalok. Mi jellemző a Körzetemre? Gyümölcsösök, szántóföldek. Keyla ekkor összecsapja tenyerét, és hatalmas mosoly ül szájára. Csak ekkor veszem észre, hogy körbe van tetoválva.
- Nos, mond, mik azok a dolgok, amiket szeretsz a Körzetedben? - kérdi. Gondolkodás nélkül rávágom a fecsegőposzátákat, a fákat, a zenét, és az eget.
- Az egünk mintha sokkal kékebb lenne mint más Körzeté. Ahányon csak áthaladtunk, mind felett gyült egy sötét réteg, amik valószínűleg a gyárak miatt lehettek. -mondom. Keyla mosolya még szélesebb lesz.
- Nos, ahelyett, hogy almának, vagy fának öltöztetnélek be, inkább az eget fogjátok szinbolizálni. Kék szoknya, na meg ugye nadrág, kék smink. Elképesztőek lesztek. Mehetsz az emeletedre. - int lekezelően. Mennyire fèlre lehet ismerni valakit! Miközben a lift fele ballagok, találkozok Threshsel. Morcos az ábrázata,és komorabb, mint valaha.
-Találkoztál a stylistoddal?- kérdem. Bólint.
- Egy ötven éves nő, aki nagyon lenézett. Vagyis, minden Kiválasztottat. Úgy beszélt rólunk, mintha kutyaviadalra készítene fel engem. - kutyaviadal. Egyszer hallottam róla, talán még a nagypapám, vagy a nagymamám szájából. Ők is pont ezt a példát hozták fel. "Ez nem egy átkozott kutyaviadal. Nem állatok vagyunk, hanem emberek! Beteges, amit ezek az emberek művelnek velünk." Ez még egész kicsi koromban történt, csak Ginny és Melani élt rajtam kívül. Néha egyáltalán nem értettem őket. Olyan dolgokról beszéltek, amikről még soha az életemben nem hallottam, de féltem rákérdezni. Nagyon.
- Az enyém se valami jófej. Vagyis, először azt hittem. Csak hát, öt perc nem elég, hogy kiismerd a másikat.- fancsalodik el a hangom. A lift felér a szintünkre, majd mind bemegyünk a saját szobánkba. Négy óran keresztül próbáltak kicsinosítani, ami úgy ahogy sikerült. Vacsoránál fogjuk megbeszélni a további teendőket. Elnyújtóztam a hatalmas ágyamon. Leiyla kopog be.
- Ruta. Vacsora. - kántálja. Elaludhattam? Felpattanok, és kimegyek. Az asztalnál ül mindenki. Még Thresh is megtisztelt minket jelenlétével. Az Ő stílustanácsadója tényleg vén, bár sok plasztikai műtét nyoma meglátszódnak.
- Tehát, azt mondtam Rutának, hogy az eget fogjátok valamilyen szinten képviselni. - nyel le egy darab húst Keyla. - Te, kék szoknyát fogsz viselni. Te pedig- mutat a villájával Thresh fele. - Kék nadrágot, és fehér inget. Hiszen az égen felhők is vannak. Legalábbis ezt akartuk. De ez nem feltétlenül csak a ti Körzetetekre jellemző. Szóval csináltunk egy csavart. De ezt majd meglátjátok. Az előkészítőcsapat fél óra múlva vár téged. Szóval siess az evéssel. - parancsolgat. Nagy levegőt veszek,és visszadobom a húst amin ép csak át tudtam szúrni a villám. Nagy csörömpöléssel ér a tányérra, én felállok, megigazítom a ruhám, majd elsétálok a szobámba. Még az ajtót is becsapom magam után. Könnyek csordogálnak az arcomon, hiányoznak az otthoniak. Mi mindig megadtuk a tiszteletet az evésnek. Ha nem volt időnk, inkább csak később ettünk, mintsem hogy siessünk vele. Sznob, puccos népség. Ki nem álhatom őket. Az erkélyemen,amit csak most vettem észre, virágok nyíltak. Odaszaladtam. Felálltam a korlátra. Biztos ezt akarom? Meg akarok halni, minèl előbb. Nem akarok részt venni ezeken a szörnyűségen. Elrugaszkodok, majd egy nagy csattanást hallok, és a földön kötök ki.
Két réteg között lebegek. Az egyik, a határtalan, és tágas ég terül el felettem. Alattam, pedig futóhomok. Futóhomok, ami elnyel, minnél jobban kapálózok. Nem tudom, melyik a halál, de azt akarom választani. Ha ahhoz, hogy meghaljak az kell, hogy elsüllyedjek ebben a sűrű masszában, akkor megteszem. Percek alatt rájövök, hogy az halál, nem a homok, hanem a felettem elterülő kék égbolt. Ha tudnék repülni, már rég az égen szállnék. Viszont nincsen szárnyam, de ha lenne, akkor sem menne jelenleg, ugyanis a massza már belepte a karomat. Próbálom a felszínen tartani magam, de nem megy. Elnyelt a sötétség, és utoljára látom az eget. Szememet letapasztja, számba, orromba, fülembe pedig belefolyt a gyilkos homok. Ennyi, vége, meghaltam. Egyszercsak, tompa sípolást hallok, denem tudom beazonosítani a hang forrását. Orrom megszabadul a homoktól. Újra kapok levegőt. Fülemből is kitisztul, és már egyre élesebben, és élesebben hallok. Hallom, hogy valakik itt vannak mellettem. Kiakarom nyitni a szemem, de nem megy. A homok mázsás súllya leszorítja. Megakarok szólalni, hogy tudassam velük: már itt vagyok velük. Tudom, hogy még élek. Ha meghaltam volna, már átestem volna a fájdalmas, és nehéz részén. De ez, hogy minél jobban nehezedik a dolgom, egyre jobban biztosít abban, hogy élek. Amint megakarok szólalni, számon ismételten beáramlanak a lágy szemcsék. Mintha a szememről ákerültek volna a számba, ugyanis pilláimat már tudom mozgatni. Lassan, lépésről lépésre nyitom ki a szemem. Először minden homályos, színes pontok ugrándoznak előttem. Amint jobban meg tudom figyelni a körülöttem lévő dolgokat, kezdek félni.
Egy kórházi ágyon fekszem. Még mindig kába vagyok, körülöttem műszerek csipognak. Egy nővér szöszmötöl valamit a kórterem sakrába. A francba, francba, francba! A kis akcióm egyáltalán nem úgy sült el, ahogy akartam. Túléltem, és ha szereztem valami súlyos sérülést, még a vérfürdőt sem élem túl. Fejem hasogat, fülemben dobol a vér. Egy nővér jön be.
- Á,látom felébredt - mondja foghegyről. -Vèletlen estél neki az erőtérnek? - kérdi a jegyzetei között keresgélve. Mit mondjak? Ha azt mondom megakartam ölni magam,akkor bánthatják a családomat? Meg akarom védeni magam. Most már tudom, most már látom hogy a homok eltűnt, szóval ki merem nyitni a számat.
Bólintok, majd óvatos, rekedt hangon hozzáteszem:
- Megbotlottam a küszöbben, mert futottam. Meg akartam nézni a virágokat - csak abba tudok reménykedni, hogy tényleg van kúszöb az erkély és a szoba között. Szerencsére a nőnek nem tűnik fel.
- A mentorod vár. Sietned kell. Mindjárt kezdődik a Nyitóünnepség. Mehetsz. - kikelek az ágyból, lassan, nehogy megszédüljek, majd Zarahhoz indulok. Nagyon nagy bajom nem lehet, ha rögtön kiengednek. Bár törödbek ezek a Kiválasztottak sorsával? Egyedül a győztest tartják valamire való embernek. Ugyancsak kint vár rám mentoro. Megfogja a vállamat, és az előkészítő csapathoz indulunk.
- Van fogalmad arról, hogy mit csináltál!?- szíd meg. - Ha meghaltál volna, szerinted mit csinálnak velünk? Velem? - suttogva mondja a szavakat,ami mégjobban megrémiszt.
- Csak...-kezdem
- Nincs semmi csak! - emeli fel a hangját. Ő tudja, hogy nem véletlen tettem, amit tettem. - Mars befele,és ne csinálj semmi hülyeséget. -int a terembe. Zöld haj, Kék haj és a Nő már vár. Ahogy elhaladok egy tükör előtt, észreveszem az erőtér okozta károsodásokat.
- Jesszus. - sirankozik a Nő. - Pattanj, már csak húsz percünk van. - engedelmesen leülök.
- A kék nem lesz jó. Nem illik a bőre színéhez. - mondja Zöld haj.
- De Keyla ezt mondta. - száll vitába Kék haj, miközben a hajamat fésüli.
- Nem érdekel. - morogja, majd mielőtt be kell csuknom a szememet látom, hogy egy egész más szemhéjfestékért nyúl. A Nő a kezeimet lakkozza ki, Kék haj a hajamat csinálja, Zöld haj pedig a sminkemen mesterkedik. Tizenegy perc alatt készen is lettek mindennel. Keyla elégedett hangját hallom meg.
- Nos, mond, mik azok a dolgok, amiket szeretsz a Körzetedben? - kérdi. Gondolkodás nélkül rávágom a fecsegőposzátákat, a fákat, a zenét, és az eget.
- Az egünk mintha sokkal kékebb lenne mint más Körzeté. Ahányon csak áthaladtunk, mind felett gyült egy sötét réteg, amik valószínűleg a gyárak miatt lehettek. -mondom. Keyla mosolya még szélesebb lesz.
- Nos, ahelyett, hogy almának, vagy fának öltöztetnélek be, inkább az eget fogjátok szinbolizálni. Kék szoknya, na meg ugye nadrág, kék smink. Elképesztőek lesztek. Mehetsz az emeletedre. - int lekezelően. Mennyire fèlre lehet ismerni valakit! Miközben a lift fele ballagok, találkozok Threshsel. Morcos az ábrázata,és komorabb, mint valaha.
-Találkoztál a stylistoddal?- kérdem. Bólint.
- Egy ötven éves nő, aki nagyon lenézett. Vagyis, minden Kiválasztottat. Úgy beszélt rólunk, mintha kutyaviadalra készítene fel engem. - kutyaviadal. Egyszer hallottam róla, talán még a nagypapám, vagy a nagymamám szájából. Ők is pont ezt a példát hozták fel. "Ez nem egy átkozott kutyaviadal. Nem állatok vagyunk, hanem emberek! Beteges, amit ezek az emberek művelnek velünk." Ez még egész kicsi koromban történt, csak Ginny és Melani élt rajtam kívül. Néha egyáltalán nem értettem őket. Olyan dolgokról beszéltek, amikről még soha az életemben nem hallottam, de féltem rákérdezni. Nagyon.
- Az enyém se valami jófej. Vagyis, először azt hittem. Csak hát, öt perc nem elég, hogy kiismerd a másikat.- fancsalodik el a hangom. A lift felér a szintünkre, majd mind bemegyünk a saját szobánkba. Négy óran keresztül próbáltak kicsinosítani, ami úgy ahogy sikerült. Vacsoránál fogjuk megbeszélni a további teendőket. Elnyújtóztam a hatalmas ágyamon. Leiyla kopog be.
- Ruta. Vacsora. - kántálja. Elaludhattam? Felpattanok, és kimegyek. Az asztalnál ül mindenki. Még Thresh is megtisztelt minket jelenlétével. Az Ő stílustanácsadója tényleg vén, bár sok plasztikai műtét nyoma meglátszódnak.
- Tehát, azt mondtam Rutának, hogy az eget fogjátok valamilyen szinten képviselni. - nyel le egy darab húst Keyla. - Te, kék szoknyát fogsz viselni. Te pedig- mutat a villájával Thresh fele. - Kék nadrágot, és fehér inget. Hiszen az égen felhők is vannak. Legalábbis ezt akartuk. De ez nem feltétlenül csak a ti Körzetetekre jellemző. Szóval csináltunk egy csavart. De ezt majd meglátjátok. Az előkészítőcsapat fél óra múlva vár téged. Szóval siess az evéssel. - parancsolgat. Nagy levegőt veszek,és visszadobom a húst amin ép csak át tudtam szúrni a villám. Nagy csörömpöléssel ér a tányérra, én felállok, megigazítom a ruhám, majd elsétálok a szobámba. Még az ajtót is becsapom magam után. Könnyek csordogálnak az arcomon, hiányoznak az otthoniak. Mi mindig megadtuk a tiszteletet az evésnek. Ha nem volt időnk, inkább csak később ettünk, mintsem hogy siessünk vele. Sznob, puccos népség. Ki nem álhatom őket. Az erkélyemen,amit csak most vettem észre, virágok nyíltak. Odaszaladtam. Felálltam a korlátra. Biztos ezt akarom? Meg akarok halni, minèl előbb. Nem akarok részt venni ezeken a szörnyűségen. Elrugaszkodok, majd egy nagy csattanást hallok, és a földön kötök ki.
Két réteg között lebegek. Az egyik, a határtalan, és tágas ég terül el felettem. Alattam, pedig futóhomok. Futóhomok, ami elnyel, minnél jobban kapálózok. Nem tudom, melyik a halál, de azt akarom választani. Ha ahhoz, hogy meghaljak az kell, hogy elsüllyedjek ebben a sűrű masszában, akkor megteszem. Percek alatt rájövök, hogy az halál, nem a homok, hanem a felettem elterülő kék égbolt. Ha tudnék repülni, már rég az égen szállnék. Viszont nincsen szárnyam, de ha lenne, akkor sem menne jelenleg, ugyanis a massza már belepte a karomat. Próbálom a felszínen tartani magam, de nem megy. Elnyelt a sötétség, és utoljára látom az eget. Szememet letapasztja, számba, orromba, fülembe pedig belefolyt a gyilkos homok. Ennyi, vége, meghaltam. Egyszercsak, tompa sípolást hallok, denem tudom beazonosítani a hang forrását. Orrom megszabadul a homoktól. Újra kapok levegőt. Fülemből is kitisztul, és már egyre élesebben, és élesebben hallok. Hallom, hogy valakik itt vannak mellettem. Kiakarom nyitni a szemem, de nem megy. A homok mázsás súllya leszorítja. Megakarok szólalni, hogy tudassam velük: már itt vagyok velük. Tudom, hogy még élek. Ha meghaltam volna, már átestem volna a fájdalmas, és nehéz részén. De ez, hogy minél jobban nehezedik a dolgom, egyre jobban biztosít abban, hogy élek. Amint megakarok szólalni, számon ismételten beáramlanak a lágy szemcsék. Mintha a szememről ákerültek volna a számba, ugyanis pilláimat már tudom mozgatni. Lassan, lépésről lépésre nyitom ki a szemem. Először minden homályos, színes pontok ugrándoznak előttem. Amint jobban meg tudom figyelni a körülöttem lévő dolgokat, kezdek félni.
Egy kórházi ágyon fekszem. Még mindig kába vagyok, körülöttem műszerek csipognak. Egy nővér szöszmötöl valamit a kórterem sakrába. A francba, francba, francba! A kis akcióm egyáltalán nem úgy sült el, ahogy akartam. Túléltem, és ha szereztem valami súlyos sérülést, még a vérfürdőt sem élem túl. Fejem hasogat, fülemben dobol a vér. Egy nővér jön be.
- Á,látom felébredt - mondja foghegyről. -Vèletlen estél neki az erőtérnek? - kérdi a jegyzetei között keresgélve. Mit mondjak? Ha azt mondom megakartam ölni magam,akkor bánthatják a családomat? Meg akarom védeni magam. Most már tudom, most már látom hogy a homok eltűnt, szóval ki merem nyitni a számat.
Bólintok, majd óvatos, rekedt hangon hozzáteszem:
- Megbotlottam a küszöbben, mert futottam. Meg akartam nézni a virágokat - csak abba tudok reménykedni, hogy tényleg van kúszöb az erkély és a szoba között. Szerencsére a nőnek nem tűnik fel.
- A mentorod vár. Sietned kell. Mindjárt kezdődik a Nyitóünnepség. Mehetsz. - kikelek az ágyból, lassan, nehogy megszédüljek, majd Zarahhoz indulok. Nagyon nagy bajom nem lehet, ha rögtön kiengednek. Bár törödbek ezek a Kiválasztottak sorsával? Egyedül a győztest tartják valamire való embernek. Ugyancsak kint vár rám mentoro. Megfogja a vállamat, és az előkészítő csapathoz indulunk.
- Van fogalmad arról, hogy mit csináltál!?- szíd meg. - Ha meghaltál volna, szerinted mit csinálnak velünk? Velem? - suttogva mondja a szavakat,ami mégjobban megrémiszt.
- Csak...-kezdem
- Nincs semmi csak! - emeli fel a hangját. Ő tudja, hogy nem véletlen tettem, amit tettem. - Mars befele,és ne csinálj semmi hülyeséget. -int a terembe. Zöld haj, Kék haj és a Nő már vár. Ahogy elhaladok egy tükör előtt, észreveszem az erőtér okozta károsodásokat.
- Jesszus. - sirankozik a Nő. - Pattanj, már csak húsz percünk van. - engedelmesen leülök.
- A kék nem lesz jó. Nem illik a bőre színéhez. - mondja Zöld haj.
- De Keyla ezt mondta. - száll vitába Kék haj, miközben a hajamat fésüli.
- Nem érdekel. - morogja, majd mielőtt be kell csuknom a szememet látom, hogy egy egész más szemhéjfestékért nyúl. A Nő a kezeimet lakkozza ki, Kék haj a hajamat csinálja, Zöld haj pedig a sminkemen mesterkedik. Tizenegy perc alatt készen is lettek mindennel. Keyla elégedett hangját hallom meg.
- Csodás. Viszonylag. Itt a ruha. Ruta ne hogy kinyisd a szemed!- parancsolja. Felállok, és odabotorkálok hozzá. Fejemen áthúzza a kellemes selyem anyagot, majd megigazgatja. Hátul valaki felhúz egy cipzárt, fejemre erősítenek valamit.
- Nyisd ki. - szól stylistom. Nem ismerem meg a lányt, aki a tükörben áll. Kék térd alá érő selyemruha, buggyos ujjakkal, hajamban babérkoszorú szerűen egy gyümölcsfa ág - amin kinyilófélben vannak a virágok - helyezkedett el. Hajammal különösképp nem csináltak semmi, lágyan omlott rá vállamra. Belebújtam egy cipőbe. Lapos talpú balerina topánka, kèk, rajta egy virággal. Az Átalakító Központ alsó szintjèn gyülekeztek a Kiválasztottak, hogy felüljenek a szekrekre, amiket négy-négy ló húz. A mi lovaink fehérek, mint a felhők,és barnák, mint a fa törzse. Thresh már ott áll a szekéren,fehér ingben, kèk zakóban, és kék nadrágban- pont ahogy Keyla és az ő stílustanacsadója megjósolta. Ugyanolyan fejdísze volt, mint nekem, annyi különbséggel, hogy az övé három fele vált szét. Nem sokára kezdünk. Az első mérföldkő a Viadal során. Tényleg épp időben érkeztem, ugyanis a következőben pillanatban meghallom a nyitóünnepély zenéjét, és az Első Körzet szekere megindult. Majd a Második. Harmadik. Negyedik. Tizedik. Mielőtt mi is elindulok, hátra pillantok a Tizenkettedik Körzet szekerére. Ők az egyetlenek, akiknek a nevét megjegyeztem. A fiút Peeta-nak hívják, a lányt Katnissnek. Ő volt az, aki önként jelenkezett a húga helyett. Nehéz nem el felejteni az arcát. És a húgáét. A lovak hirtelen elindulnak. Úgy kapaszkodok a szekér korlátjába, mintha bármelyik pillanatban leeshetnék. Szemem is becsukom, mert félek, hogy leburulok, és ezzel teljesen elásom magam.
- Ruta. Nyisd ki a szemed. - suttogja Thresh. Nagy nehezen erőt veszek magamon, és egyesével kinyitom a szememet. A tömeg arca megrökönyödik, ahogy meglátnak. Próbálok mosolyogni, és integetek. Nem mentünk sokat, máris jön utánunk a Tizenkettedik szénfekete lovakkal vontatott szekere.
- Tizenkettes Körzet! - kántálja a tömeg. Arcomról lefagy a mosoly. Hátra akarok nézni, hogy meglássam, mit hoztak össze a stylistjai. De a félelem erősebb, mint a kíváncsiság. Nem bántam meg, hogy nem fordultam hátra, ugyanis a következő másodpercben a kivetítő már nem az Első Körzet Kiválsztottjait, hanem a Tizenkettedikét mutatja. Lángokban állnak. Szám elkerekedik, talán egy pillanatra a mindig komor Thresh is meglepődik. Nevüket kiabálják, csókokat dobálnak nekik. - Katniss! Katniss - kiabálja mindenki. Egy könnycsepp gördül le az arcomon. Semmi esélyem. Amikor megállunk a Köröndön, a mi drága Snow elnökünk palotája elött, a lovak megállnak, és a zene elhallgat. Az elnök elmondja beszédét, és még mindig a Tizenkettedik Körzetet mutatják.
A Kiképzőközpontban eltűnnek a harciszekerek. Innentől kezdve, végem. Felmegyünk a lakosztályunkba, és Leiyla evésre invitál minket. Nem vitatkozok, ugyanis az izgulástól mindig éhes leszek, és amúgy sem vacsoráztam.
- Ti voltatok a negyedik legjobbak. - mosolyog a kísérőnk. Megforgatom a szememet. A negyedik nem nyer. A negyedik gyakorlatilag egyenlő a vesztessel. Lenyelem a marhaszeletet, és belemártom a szószba a kenyerem. Igyekszek mindent belapátolni, mielőtt a stìlustanácsadók megjönnek, de nem sikerül. Még javában eszem a marhámat, és a finom szószba mártogatom, miközben Keyla és az öreg nő megérkezik. Egyfolytában a Tizenkettedik Kiválasztottjairól beszéltek. Így jók voltak, úgy igazságtalan az egész, és hogy nem voltunk elég meggyőzőek. Egyfolytában Cinnát szidják- akkor, amikor épp nem minket. Ő Katniss stylistja. Amikor az utolsó kenyér darabot tuszkolom a számba, ismét elengednek egy epés megjegyzést.
- Ha te is baratságosan néztél volna, talán megkedvelnek. De így csak egy könyörtelen gyilkost látnak benned. Úgy kellett volna tenned mint annak a szőke srácnak. Hogy is hívják?- gondolkodik el Thresh - Mindegy! Olyannak kellett volna lenned, mint neki! Ha esetleg védelmező pozicióban lettél volna, és védted volna Rutát...
- Elég volt. - áll fel Thresh, és közben felbotítja a tányérját. -Egyáltalán nem Cinna, vagy hogy is hívják hibája. Hanem a maguké. - fakad ki, és a szobájába menekül. Ajtócsapódást hallok. A nő hebegve-habogva tátog. Fel van háborodva. Felállok, és köszönés helyett megigazítom a szoknyám, és én is szobámba vonulok. Amint becsukom az ajtóm, hallom, ahogy Zarah kiabál a stílustanacsadókkal. Lezuhanyzok, és lefekszek aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése