2. fejezet

Íme, igaz nem három nappal, hanem egy kicsit előbb, de már nem bírom ki, hogy ne tegyem ki :D
Nos, itt van. Ezek az első fejezetek egy kicsit rövidek, de nem akartam annyit javítani/hozzátenni. Viszont ehhez a fejezethez írtam plusszba. De nem is húzom az időt. Jó olvasást!
L<3
_______________________

Újra otthon vagyok. Mindenki meglepetésére, megnyertem a Viadalt. Ginny a nyakamba ugrik,amikor belépek a kapun - a régi házunk kapuján - majd mindenki nagy ünnepléssel fogadja a Hetvennegyedik Éhezők Viadalának győztesét. Elmosolyodom. Mintha csak egy rossz álom lett volna. És az is volt. Vége van, vége minden szenvedésemnek. Nyertes vagyok, és ez ellen nem tehetnek semmit. Nincs olyan dolog már, amit Snow elvehet tőlem. Katniss és Peeta meghalt. Sajnáltam őket, de nem tehettem ellene semmit. Thresht egy gyilkos növény ölte meg. Ketten maradtunk, a Harmadik Körzet beli lánnyal, a bőségszarunál voltunk. Egyszercsak rengeteg lepke lepte el a rétet, ahol a szaru volt. Megilletődtünk, és a lány eldobta a fegyverét. A pillangók rászálltak a vállára, és hozzám is közrlebb akartak jönni, de nem hagytam. Ez volt a szerencsém. A szerencsém, ugyanis ahogy rászálltak a vállára, a lány sikoltozva esett össze, majd a szíve utolsó dobbanása után eldörrent az ágyú. Az ágyú, ami egy Kiválasztott elestét jelentette. Ami pontosan az utolsó Kiválasztott halálát jelentette. Én vagyok a győztes. Ez a pillanat örökre az elmémbe vésődött, sosem lehet már kitörölni belőle. Nem tudom mi okozta pontosan a lány halálát. Mérgező volt-e a pillangók csípése, vagy a sebekbe halt bele, amik a testét borították, bár az első valósághűbb lenne. Anyu jön elém, átkarol, úgy, mint akkor. Akkor, amikor elindultam a Viadalra. De ez már a múlt. A kishúgaim a vádlimat,  combomat, épp amit elértek, azt ölelték. Megsimítom Carlos arcát, azonban megrökönyödök. Amikor megakarom érinteni Carlos arcocskáját, olyan, mintha egy hatvan éves emberét fogdosnám. Nem érdekel, itthon vagyok, és ez a lényeg. A furcsaság az egészbe, hogy sehol sincsenek kamerák. Sehol az ég világon.
Újra megérintem azt a felületet amit egy öreg ember bőréhez tudnék hasonlítani. Szemem ekkor felpattan,és a csodálat abba marad. Nem a Tizenegyedikbe vagyok. Nem a családommal.
Hanem a Kapitólium felé tartó vonaton, és az ágyamon Zarah ül, most is morcos ábrázattal. Ekkor veszem észre,hogy az ő kezét fogdosom. Nem akarok megszólalni, de furcsálom, hogy miért jött ide, akkor amikor a nap éppen csak pislákol a felhők mögött. És ami még fontosabb, hogy miért keltett ki ebből a mesés álomból. Ahol a Kapitólium többet nem az ellenségem,és a családom sem él szegénységben.

- Mit akar? - kérdezem lágy hangon.
- Semmit. Csak eltöprengtem.
- És épp itt? - folytatom a kérdezősködést.
- Rólad gondolkodtam. - felhúzom szemöldököm.- Hogy hogyan is tarthatnálak életben az Arénában. Valakinek győznie kell. És nyilván te is tudod,hogy csekély az esélyed. - szomorúan bólintok. - Thresh már annál inkább esélyes, de nekem nagyon szimpatikus lettèl. Ha lehetne,magam jelentkeznék helyetted. De, mind tudjuk,hogy nem lehet. Döntenem kell, hogy kit tartsak életben az Arénában. Téged,vagy őt. - int fejével a szomszéd szoba felé. - Biztos nem lesz annyi pénz, és annyi támogató, hogy mindketten...- nem fejezi be a mondatát, mivel hangosan felzokogok. Próbál vígasztalni, de én csak sírok és sírok. Sorsom megpecsételődőtt, el lett döntve, hogy meghalok. Ha túl élem a vérfürdőt, na az már csoda. Feladta, és kiment. Pár percel később kopognak. Szipogok, majd megszólalok, fáradt, erőtlen hangon.
- Tessék?- szólok fáradt, rekedt hangon. A kilincs lassan nyomódik le, majd egy nagy árnyèk lèp be rajta. Thresh leül az ágyam szélère.
- Jóreggel Ruta. Szeretnék veled beszélni. - dörmögi.
- Jóreggelt. Rendben. - válaszolok.
- Emlèkszel arra a napra,amikor előszőr jöttél a gyümölcsösbe? Egy keddi nap volt, és te lettèl a legfiatalabb munkás. Tizenegy évesen kènytelen voltál munkába állni. Már akkor nagy tehetséged volt a fáramászásban, és úgy ugráltál egyik ágról a másikra, mintha repülnél. Boldog voltál, annak ellenére, ami történt veled. - apa ebben az évben halt meg. Emlékszek. Egy nagyon magas fáról esett le, és eltörött a gerince. - Ha az Arénába kerülünk, én nem foglak bántani. Ezt megígérhetem neked. - eltátom a számat. Persze hogy senki sem bántaná szívesen a Körzettársát, de ez nagyon meglepett, hogy személy szerint megígérte... Megnyugodtam. Thresh nem fog megölni.
Lesz helyette másik 22 aki megteszi. Feláll és kimegy a szobámból. Felkelek,és előkotorászok egy ruhát a szekrényből. Hogy lehet az, hogy szinte minden a méretem? Előre tudták ki lesz az, akit kihúznak? Kétlem. Kimegyek az ebédlő kocsiba, és leülők. Orromat ízletesebbnél ízletesebb illatok csapják meg, de amint megpillantom az asztalon roskadozó töménytelen mennyiségű ételt, mèg a nyál is összefut a számban. Thresh jobb oldalon ül, jó messze Zarahtól, és a kísérőntől. Én azonban Leiyla mellett foglalok helyett, és falatozni kezdek a háromfogásos reggeli egyikéből. Tojásrántotta valami zöld növevénnyel megszórva. Gyorsan belapátolom, és már egyből nekilátok a második fogásnak. Foghagymakrémleves pirítottkenyérkockákkal, és petrezselyemmel megszórva. Amint az első kanál finomságot a számhoz érintem, és az íz szétárad a számban, felsóhajtok.
- Hmmm. - a leves pillanatok alatt elfogy a tányéromról.
Leöblítem a narancslével, ami a tányérom mellett van. A következő fogás csokis muffin-amiből egyébként mindig van kint egy asztalon- de nagyobb, mint amit eddig láttam. Eperszìnű habbal,vagy épp sárgával, de láttam lilával díszített finomságot is. Elvettem, és ez is hamar elfogyott. Hihetetlen mennyit tudnék enni, ha mindig lenne mit!
Fel kel szednem plussz kilókat a Viadalra. Nem sokkal miután degeszre tömtem a hasamat, megérkeztünk a csillogó-villogó, affektálósan beszélő, nagy parókájú, színes bőrű emberekkel teli Kapitóliumba. Ahol évente 23 gyereket mészárolnak le.
Félek.
Megint. Szeretnék sikoltozva elmenekülni, ha kell hazáig futni. Most ez sem számítana, egyedül az, hogy újra s családommal legyek. Előhívom az emlékeket, amiket együtt töltöttünk, és bezárom az agyam egyik elrejtett zugába, hogy azokban a pillanatokban előhívhassam, ha úgy érzem már minden reménytelen. Amikor a gyors szerelvény megáll, és leszállunk kamerák tömkelege veszi közelebnél közelbbőr az arcomat. Engem,mint a "Viadal legfiatalabb játékosá"-t. A legfiatalabbat, leggyengébbet, és legvédtelenebbet. Gondolják ezt sokan-köztük a mentorom is- de nem lehet, hogy ennyire lemondjanak rólam. Valami olyat kell mutatnom a Játékmestereknek, ami lenyűgözi őket, a tőlük kapott pontom pedig a leendő támogatóimat-már ha lesznek egyáltalán. Ha választani kéne köztem és Thresh között- kizárólag Kapitóliumi, és támogatói szemmel- én is Thresht választanám. Minden meg van benne, ami csak egy kell: erős, ügyes, és gyors, és biztos sok tamogatót is szerez ezekkel a tulajdonságaival. Mondjuk, nem egy bizalom gerjesztő látvány...de hát na.
Esélyes.
Nagyon.